Korábban már írtam, hogy az állásinterjúnál vannak jobb megoldások is. Most egy másik fontos témáról írnék a referenciaszemélyről, aki kulcsszereplő lehet az álláskeresési folyamatban.

Sok álláshirdetésben látom, hogy kérik referenciaszemély megadását. Volt hogy állásinterjún kérték, hogy mondjak referenciaszemélyeket. Értem a mögötte álló gondolatot, mégsem vagyok meggyőződve arról, hogy ez jól működik. Az első és legfontosabb problémám, hogy ha aktuális képet akarok adni magamról, akkor a mostani munkatársaim, főnököm, partnereim közül kellene valakit megadni. Ugyanakkor nem feltétlenül akarom az orrukra kötni, hogy én állást keresek. Ez különösen kellemetlen lehet, ha felhívják az ember főnökét és ott tudja meg, hogy állást keres... Ez igaz a munkatársaimra és azokra a partnerekre, akikkel a munkám során együtt dolgozom, bár nem egy szervezetben munkatársként. Ők tudnának naprakész képet adni rólam... Ha régebbi kapcsolatot adok meg, pl. korábbi munkahelyen lévő főnök, munkatársak, az pedig nem naprakész, mert én is sokat változhattam/tanulhattam azóta. Továbbá nekik sem feltétlenül szeretném elárulni, hogy új munkát keresek. Hogy lehet tehát ezt jól kezelni?

Ha szólok a főnökömnek, hogy bocs, állást keresek, majd ha hívnak szólj pár jó szót rólam. Nem néz ez ki hülyén? Ez még működhet is, ha éppen már kirúgtak, és az ő érdekét már nem sérti, hogy máshol szeretnék dolgozni.

A másik érdekes kérdés az érdekeltség. Érdeke-e a főnökömnek, munkatársaimnak, hogy jót mondjanak rólam? Nem feltétlenül. Ezt már a jelenlegi munkahelyemen is megtapasztaltuk, mivel két kolléga is jött kiváló ajánlással (az egyik a főnök haverjának ajánlásával). Kiderül, hogy mindkettőről azért adtak jó referenciát, mert meg akartak tőlük szabadulni. 

Szintén probléma, hogy bizonyos szint felett az embernek olyan főnökei vannak, akik elég nehezen elérhetőek és nagyon kevés az idejük. Majd biztosan pont az egyik kollégáról próbálnak szépeket mondani két tárgyalás között. Nem tűnik életszerűnek.

Hogy lehet ezt a helyzetet jól kezelni? Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor működhet, de korántsem mindig. Ezért furcsa, hogy sokszor kötelezőként kérik, pedig én őszintén szólva nem tudok megadni olyan referenciaszemélyt, jó szívvel megadnék, és még tudja is, hogy állást keresek... Sokszor aki tudja, az nem tud releváns infót adni, mert nem lát rá a napi munkámra. 

Tényleg érdekelne a véleményetek!

Nemrég eldöntöttem, hogy kellene valami újat tanulni, ami értékes a munkaerőpiacon. Mivel engem régóta érdekel a programozás, az informatikai és a szoftverek világa, ezért úgy gondolom meg kellene tanulni programozni. Körülnéztem mi minden van, és úgy látom, hogy a Python programnyelvet kellene megtanulnom. Ezt lehet fejlesztése és adatelemzésre, bigdata témára is használni, ami szintén nagyon érdekel. 

Dolgoztam már szoftverfejlesztési projektekben, érdekel ez a világ, talán laikusokhoz képest sokat is tudok róla, de a programozás világáról keveset tudok. Ezért is szeretnék megtanulni. Nemcsak a kódolás miatt, hanem, hogy értsem a folyamatokat, és egyáltalán az egész világot. 

Szóval a kérdés az, hogy ha Python-t szeretnék tanulni, hogyan érdemes nekiállni? Tanfolyam/kurzus is érdekelne, de nem igazán találtam semmit. Lehet, nem keresek elég jól. Lehet online kurzus is. Csináltam már online kurzusokat, tanultam is belőle, de itt szükségem lenne hús-vér emberektől jövő visszajelzésekre. Az látom, hogy nem működik, hogy veszek egy könyvet és megtanulom. Kísérleteztem hasonlóval más területen, eljutottam egy darabig, de nem lett használható tudás a vége. Szóval bármilyen ötletnek örülnék. A cél, hogy, hogy jelentősen növeljem a munkaerőpiaci értékemet.

Korábban írtam arról, hogy egy nagyon jó állásra kiválasztottak, aztán mégsem vettek fel. Ez a mai napig kicsit tüske bennem, de az a szép, hogy az állami szektorból is van hasonló élmények. Itt úgy indult a dolog, hogy van egy állami szervezet, akinek dolgoztunk. Tehát megrendelőink voltak, és én voltam annak a feladatnak a szakmai embere és a velük való kapcsolattartó is, tehát gyakorlatilag engem ismertek, és velem dolgoztak együtt. Ez az állami szervezet egyszer csak kapott egy nagyobb költségvetési pénzt, és néhány új feladatot. Itt jöttem be a képbe, megkerestek, hogy szeretnék, ha nekik dolgoznék főállásban. Mondtam, hogy nyitott vagyok, létezik olyan ajánlat, amiben meg tudunk egyezni. Elkezdtünk tárgyalni, kijelöltük a lehetséges területeket, beazonosítottuk, hogy a szervezetben melyik szervezeti egységben lenne a helyem stb. Ez így leírva nem tűnik hosszúnak, de ezek több héten átnyúló beszélgetés, egyeztetések voltak. Találkoztam is az egyik vezetővel, akinek úgy tűnt elég komoly szava van, szintén minden rendben volt. Még a pénzről való egyezkedés volt hátra, de mindketten optimistán álltunk a dologhoz. Itt pedig egyszer csak kitört a nyár, mindenki elment szabadságra, és leállt az élet. 

A nyár vége felé felhívtak és közölték, hogy akármennyire szeretnék, nem tudnak felvenni, mert bár kaptak egy csomó pénzt, csak adminisztratív emberre van létszámkeret. Azt mondták, hogy úgy tűnik pár hónapon belül lesz változás és majd keresnek.

Kerestek is, többször voltam több alkalommal tárgyalni, megbeszélni, mindenféle szintű vezetőkkel. Ezzel elég sok időm el is ment, már kezdtem unni, amikor kaptam a telefont, hogy most tudnék azzal a vezetővel tárgyalni aki a végső döntést meghozza. Természetesen átalakítottam a programomat (egy nappal előtte szóltak), és amikor bementem, közölte vele a vezető, hogy ő nem ér rá, de van két kollégája, beszélgessek velük. Itt kicsit ismét elszakadt a cérna, de gondoltam ha már itt vagyok, akkor legyen.

Aztán meghallgattam a vitát köztük, hogy nem is tudják, hogy ez most végülis kell-e nekik, és egyáltalán azt sem tudják, hogy ki dönthet a dologban...

Utána még felhívott a kontakt emberem, aki eddig is próbálta egyengetni a dolgot, és elkezdte mondani, hogyan legyen tovább. Mondtam neki, hogy akkor hívjon, ha házon belül megegyeztek és tudok menni pénzről tárgyalni és szerződést aláírni...

Itt tartunk most. Őket pedig fenyegeti az, hogy egy fontos törvényi kötelezettségüknek nem tesznek eleget (sem belülről, sem úgy, hogy megrendelik, mint régebben), de ez láthatóan senkit nem zavar... Ja és már több mint egy éve tart a dolog.

Most számomra az egyik legfájdalmasabb álláskeresési történtemet osztom meg. Jelentkeztem egy állásra, ami a hirdetés alapján nem volt túl izgalmas, de a cég és a tevékenységük nagyon érdekelt. Egy elég speciális területen működő amerikai vállalat magyarországi leánycégéről van szó. A cégnek és a termékeinek elég komoly a presztízse, de a specialitása miatt a szakmán kívül kevésbé ismerik.

Behívtak állásinterjúra, ahol meséltek bővebben az állásról és nagyon tetszett. Kb. ilyen állást képzelek el magamnak, egy ilyen cégnél. Szó szerint álmaim állása bontakozott ki a szemem előtt. Szóval az első körben egy kellemeset beszélgettünk az adott szervezeti egység vezetőjével. Kifejezetten jól éreztem magam, és teljesen felizgatott az állás. Rövidesen hívtak második körre, ahol már a cég magyarországi igazgatójával volt egy interjú. Elég nehézkesen indult, de a végére jól sikerült. Ő is mesélt még, az állásról és arról, hogy azt látja, én megfelelnék, pedig ez elég speciális munka, nehéz olyan embert találni, aki a teljes folyamatot jól át tudja látni. Szóval úgy tűnt sínen van a dolog.

A HR-es pár nap múlva felhívott, hogy bármilyen felvételre az európai régió HR vezetőjének kell rámondani az áldását. Viszont mivel ez egy stratégiailag fontos állás, ezért nem a HR-es hanem az európai régi igazgatója fog velem interjúzni videókonferencián keresztül. De mielőtt leszervezik az interjút, ki kellene küldeni a teljes anyagomat, mert a nagyfőnök még nem látta. Ehhez viszont kicsit szerkeszteni kellene a CV-met és kellene írnom egy jó motivációs levelet (angolul). Ehhez megkaptam a támogatást, felhívott a HR-es (az itthoni), hogy segít, menjek be és megbeszéljük. Elmondta, mire ugrik a nagyfőnök, és mi mindent kell kiemelnem. Kis túlzással azt mondhatom, hogy lediktálta nekem a cover lettert és együtt átszerkesztettük a CV-met, sőt ehhez is mondott pár jótanácsot. Erre a beszélgetésre bejött egy kis időre a magyar főnök is, aki elmondta, hogy őket meggyőztem, és most együtt kell meggyőznünk az európai főnököt. Kaptam szakmai anyagokat, hogy olvassam, ismerkedjek a területek szakkifejezéseivel stb. Tehát gyakorlatilag ők támogattak engem elég komolyan, hogy minden rendben legyen...

Eljött az videókonferenciás angol interjú napja. Izgultam, mert komoly tétje volt a dolognak. A HR-es ott ült mellettem, és párszor be is segített, de erre nem volt szükség. Az interjú elég kemény volt. Nem tartott egy teljes óriáig, kb 40 perc lehetett. Eléggé megszorongatott a fickó, de úgy éreztem álltam a sarat, igaz benne volt, hogy itt ki fogok esni. Nem tudtam megítélni a dolgot, de reménykedtem. 

Ezután 2-3 hét csend következett. Vártam a jelentkezésüket, akkor is, ha negatív a választ. Egyszer csak hívott a HR-es: jól szerepeltem a nemzetközi interjún is, ki is választottak az állásra, de mégsem tudnak felvenni. Az anyavállalat teljes létszámstopot vezetett be, és nem vehetnek fel senkit. Azt mondta, hogy ez lehet, hogy pár hónapig tart, de szerinte fél év múlva legkésőbb biztosan feloldják és akkor majd keresnek. Ez több mint egy éve volt, szerintetek kerestek? Jó válasz, nem!

Nagyon szomorú és dühös voltam, sőt vagyok ma is, ha erre gondolok. Mire volt ez az egész jó? Ha nem akarnak embert felvenni, miért hirdetik meg az állást, és miért húzzuk egymás idejét? Mérhetetlenül csalódott vagyok, mert természetesen azóta sem hívtak, még csak annyival sem, hogy bocs, máshogy alakult. Nem tudom mire vélni a kezdeti barátságos hangulatot és támogatást és ezt a visszatáncolást. Azóta sincs semmi kapcsolat, nem hívtak, még csak infó sem arról, hogy mi újság, várható-e változás. Értem én, nyilván ejtve lettem...

Nem ez az egyetlen eset, amikor az utolsó pillanatban történt valami, ami miatt nem jött össze a dolog (rövidesen írok a többiről is)... Miért kapom sorra ezeket a helyzeteket?

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

A múltkor már írtam szintén 12 tanácsot, akkor az állásinterjúztatóknak. Most nézzük meg a másik oldalt. Elég sok állásinterjún voltam az elmúlt időszakban, és talán ez alapján tudok pár jó tanácsot mondani. 

1. Egyeztess úgy időpontot, ami Neked is jó. Mondd el, ha felhívnak, hogy mikor jó és mikor nem jó Neked, és ezek alapján egyezzetek meg. Ha csak rohanva, késve vagy nem biztosan tudsz odaérni akkor az kockázatos.
2. Érkezz pontosan! Tartsuk tiszteletben egymás idejét. Azt hiszem erről nem is kell többet beszélni.
3. Próbálj megfelelően öltözni. Ez nem mindig könnyű, mert sokszor nehéz belőni mi az elvárt. Van ahova kell az öltöny nyakkendő, de sok IT cégnél, elég cikinek hat ha ilyen elegánsan mész oda. Ez azért nehéz ügy, mert az is gáz, ha túlöltözöd. Ez akkor érdekes, ha a munkahelyedről mész, mert akkor úgy kell menni, hogy ott se tűnjön fel.
4. Légy képben! Amikor odamész akkor tudd, hogy milyen állásról van szó, és legyél képben a feltételekkel is, azzal is, aminek esetleg nem felelsz meg. Nem érdemes számolatlanul jelentkezni minden állásra, mert akkor pont ezt a lehetőséget veszíted el. Inkább kevesebbet vegyél célba, fókuszáltabban. Legyél felkészült a céggel kapcsolatban is: mi a fő profil, mi mindennel foglalkoznak, főbb referenciáik stb. Ezzel egyrészt tudod milyen tudásra lehet szükséged, másrészt felkészült benyomását kelted.
5. Bemutatkozáskor emeld ki, legyél büszke az eddigi eredményeidre, tapasztalataidra, különösen ami az adott esetben releváns. Elvégre azért vagy ott, hogy eladd magad, hogy meggyőzd a másik felet, Te kellesz nekik! Nem kell nagyon szerénykedni, ez nem az az alkalom, ugyanakkor... 
6. az sem jó ha túl sokat beszélsz. Ha kérdeznek válaszolj, lehetőleg minél alaposabban, de mint a hivatkozott posztból látható az sem jó, ha túl sokat beszélsz.
7. Szemkontaktus, határozott kézfogás! Ezek fontosak!
8. A kérdésekre válaszolj rendesen, lényegre törően. Van hogy néha inkább elkerülnéd a választ, ezt is lehet, csak ügyesen, mert ha nem jól csinálod, akkor könnyen feltűnik.
9. Ha valamihez nem értesz, vagy kevés a tapasztalatod akkor az a korrekt, ha ezt őszintén megmondod. Sokkal jobb, mint ha később derül ki. 
10. Kérdezz! Ha valami érdekel, nem világos az állással kapcsolatban kérdezz. Ez a beszélgetés nem arról szól, hogy ők kérdeznek, és Te válaszolsz, hanem Te is kérdezz!
11. Kérdezd meg, mikorra várható a visszajelzés és ha továbbjutsz, mi a következő lépes! Tudnod kell mikor kapsz infót és mire számíthatsz. Én szoktam kérni, hogy mindenképpen kapjak visszajelzést, ez általában nem is szokott gond lenni.
12. Ha próbafeladat vagy helyzetgyakorlat van (értékesítő állásoknál szokott ilyen lenni), akkor próbáld nyugodtan végiggondolni, és annak megfelelően megoldani. Gondolkozz mielőtt bármit teszel vagy mondasz!

  +1. Ne légy elkeseredve ha nem sikerül, majd jön a következő!

Remélem nem hagytam ki semmit, de a lista természetesen szubjektív és bővíthető. 

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

Jó tíz évvel ezelőtt, amikor végeztem az egyetemen, szintén állást kerestem. Az egyetemről az egyik csoporttársam, aki elég jól tudta miben vagyok jó, és mivel szeretnék foglalkozni beajánlott az apukájának, aki vezető volt az egyik nagy mobiltelefonos cégnél. Beküldtem a CV-met, és rövidesen be is hívtak interjúra. Az interjún egy HR-es és a csoporttársam apukája volt ott. Bemutatkozás után egyből kiszúrták és megjegyezték, hogy látják a konkurencia a mobilszolgáltatátóm :-) . 

Elkezdtünk beszélgetni. Nem láttam álláshirdetést, nem ismertem pontosan az elvárásokat, de ez nem is volt probléma, mert ezzel kezdték, elmondták mi lenne a feladat, és hogy ehhez milyen tudásra és tapasztalatra lenne szükség. Én ezt végiggondoltam, és megállapítottam, hogy amihez értek annak van köze ahhoz amit ők akarnak, de elég kevés. Szóval rájöttem, hogy alig, vagy egyáltalán nem értek ahhoz, ami nekik kell. Ezt el is mondtam, mondták, hogy nem probléma, majd belejövök. Felajánlották, hogy gondoljam át, és pár napon belül jelezzek vissza. Akkor úgy döntöttem, nem merem jó lelkiismerettel bevállalni azt a munkát, és ezt el is mondtam nekik. Még győzködtek is, de nagyon lelkes fiatal voltam, aki pontosan tudja mit akar. Ez hosszútávon be is jött (utána lett jó állásom, amiből most próbálok váltani, mert már nem olyan jó).

Utólag visszagondolva, kicsit bánom, de mindig utólag okos az ember. Valószínűleg rengeteg olyan dolgot tanultam volna meg, aminek komoly értéke van most munkaerőpiacon. De nem lehet mindig jól dönteni, és adott pillanatban ez tűnt jó döntésnek. De nyilván nem tudom hogy éreztem volna ott magam.

A lényegi mondanivaló pedig az, hogy nem feltétlenül az a legjobb, amihez értesz és ha nagyon győzködnek akkor azért érdemes alaposan mérlegelni, mert még jó is lehet. 

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

Sosem gondoltam, hogy ezen a blogon egy álomról fogok írni, de valamelyik éjjel olyat álmodtam, ami mindenképpen ide kívánkozik. Szóval az álom a következő volt:

Munkahelyemen - nem derült ki, hogy a jelenlegi vagy egy másik, de ismertem pár embert, de nem tudtam arcról azonosítani őket, inkább csak a helyzetekből éreztem, hogy ismerem őket - bejelentették, hogy elviszik a társaságot csapatépítő tréningre. A tréning egy hatalmas családi házban volt, aminek rengeteg szobája volt. Eleinte még úgy tűnt, valóban csapatépítő tréning lesz, csapatokat sorsoltak össze stb, de rövidesen kiderült, hogy én egyedül fogok menni. Mindenféle szobákba kellett mennem, és igazából arról szólt a dolog, hogy azt tesztelték, hogyan reagálok különböző helyzetekre, hogyan viselkedem váratlan környezetben. Szóval ilyen tesztnek tűnt ez egész. Volt egy konkrét helyzet, ahol arra emlékszem, hogy azt mondták adnak nekem valami meglepetést és valamit, amit oda kell adnom a nagymamámnak (hogy jön ő ide?), ez pedig egy piros alma volt, szépen becsomagolva.

De nemcsak ez volt a furcsa, hanem az is, hogy az egyik beszélgetésben kiderült, hogy gondom van a vérnyomásommal. Azonnal rárepültek, elkezdték mérni, sőt minden orvosi háttér is azonnal rendelkezésre állt, azonnal vettek tőlem vért és mindenféle vizsgálat volt, aminek azonnal meg is lett az eredménye, és el is magyarázták, hogy mi miért okozza. Szóval kicsit átvilágítás jellegű volt az egész...

Nagyjából erre emlékeszem. Jó lenne megfejteni, mit üzen ez nekem. Az álmokban úgy tudom a tudatalattink üzen nekünk, és nagyon érdekelne, hogy ez vajon mit üzen nekem. Mit gondoltok?

Bocs, ha zavaros, de mégiscsak álom... 

Már jó néhány helyen rájöttek arra, hogy az állásinterjú nem sokat ér, mesterséges szituáció mindkét félnek. Készültem/készülök erről a témáról egy posztot írni, de nem tudom megállni, hogy ne linkeljem ezt a cikket, ami ma jött velem szembe (angol tudás nem hátrány a cikk olvasásához). Ők is rájöttek, hogy az állásinterjú nem sokat ér, és kitaláltak egy innovatív és transzparens módszert, ami úgy tűnik jól is működik.

Úgy tudom a Prezinél is valami hasonló működik. Arra mondjuk kíváncsi lennék, vajon hány nem innovatív (értsd nem startup és nem IT szektor) vállalatnál kísérleteznek hasonlóval. 

Sajnos nem vagyok data scientist, valószínűleg akkor válogathatnék a jobbnál jobb állásokból...

Korábban már írtam róla, hogy mi a legfőbb motiváció, amiért új állást akarok. Ez volt a történet egyik fele. De van egy másik oldala is, nevezetesen az, mit az amit nem szeretek, sőt utálok a jelenlegi munkahelyemben. Amit ott leírtam, nem ismételném:

• Nincs motiváció. Nem keresek azért többet, mert többet, jobban jobb teljesítménnyel dolgozok. A főnökség megálmodta, hogy ki mennyit kereshet és bármit csinálsz, nem tudsz ezen túllépni.
• Szakmailag sincs előrelépés. Itt is áll a skatulyaelv. El lehet jutni egy szintig, de van egy plafon és nem engednek tovább. Inkább felvesznek rá új embert, de a meglévők közül biztosan nem cél, hogy kineveljék a szükséges képességeket és tapasztalatokat. Pedig a potenciál meglenne.
• Nem transzparens. Sem a fizetések, sem azok alakulása változása sem más. Nem arra gondolok, hogy nem tudom mennyit keresnek a többiek. Hanem arra, hogy nincs meghatározva, hogyan kereshetek többet.
• Elég aljas húzásokkal jelentősen csökkent a fizetésem az utóbbi időszakban, de érdemi indokot nem kaptam...
• A főnökség talicskán tolja haza a pénzt, de minden másra sajnálják. Mintha a saját pénzük lenne, pedig nem tulajdonosok...
• Vannak kedvencek és vannak mások. A kedvenceknek minden jár, a többieknek pedig sokszor az sem a munkájukhoz kell (pl. rendes számítógép). Ez természetesen erős klikkesedéssel jár, ami szintén nem jó.
• Több főnök van, és sokszor egymással sem értenek egyet. Ez addig nem is érdekelne, ameddig nem rajtunk, alkalmazottakon csattan.
• Elvárják, hogy többet, jobban dolgozz, de ez nem jár több fizetéssel sem. Ha sikerül valamennyi fizetésemelést elérni, akkor 5-6 évig tuti nincs továbblépés.
• Nem tartják tiszteletben a magánéletet. Nincs azzal baj, hogy estig kell dolgozni, de ha rendszeresen a munkaidő végén derül ki, hogy ott kell maradni, sokszor értelmetlenül. Ha programod van, az sem számít...
• Ha reggel munkaidő elején nem vagyok ott akkor hiszti van, de ha a munkaidő vége után haza akarok menni megint csak hiszti és beszólogatás van.
• A főnökség szereti azt hinni, hogy ez a világ legjobb munkahelye, és ezt gyakran érvként be is dobják: legyek nagyon hálás, hogy itt dolgozhatok.
• Nincs támogatás, csak elvárás, illetve kritika. Itt arra gondolok, hogy elmondják, miért rossz, amit csinálok (sokszor úgy is, hogy nem is látták, csak én csináltam, nyilván csak rossz lehet), de támogatás nincs, hogy legközelebb jobban csináljam. Nem mondják meg, hogyan kellene...
• Reggelente gyomorgörccsel járok dolgozni, és az utóbbi időben más bajaim is vannak. Lehet, hülyeség, de azt érzem, a szervezetem egyre inkább tiltatkozik, hogy ott kell lennem. hogy szóval már kezd az egészségem is rámenni...

Ez olvasva nem tűnik olyan rossznak, de mindennap benne élni, nagyon nem kellemes. Szóval ezek azok a dolgok, amelyek erősen hajtanak el a jelenlegi munkahelyemről.

Jó ideje szeretnék máshol dolgozni, de valamiért nem akar összejönni...

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

Az álláskeresés során az egyik kedvencem a próbafeladat. Van hogy ez az első lépés, van, hogy később épytik be a kiválasztási folyamatba. Értem, hogy miért kell, de nem tudom tudja-e teljesíteni azt a célt, amire kitalálták. Tudom, nem életszerű, de pár órás együtt dolgozás a jövőbeni csapatoddal szerintem sokkal többet elárul az emberről, mint egy mesterkélt feladat. Bár az egész állásinterjú is egy nagyon mesterséges helyzet, az sem mond nagyon sokat. 

Szóval a próbafeladat. Ha a cégnél kell megcsinálni, akkor az ember stresszes, nem mozog otthonosan, nyilván nem fogja tudni jól megcsinálni, mert nem a természetes közegében van, így rengeteg mindenre kell figyelni. Egyszer voltam így egy cégnél, leültettek a recepció mellé egy géphez, és ott a folyamatos jövés-menésben kellett valamit alkotnom. Szerintem elég jól megcsináltam, igaz visszajelzést nem kaptam róla, ami azért hiányzott volna.

Egyik volt évfolyamtársam mesélt egy egész érdekes próbafeladatról. A srác nagyon jó a saját szűk szakterületén. Meghirdettek egy állást, ami pont passzolt ahhoz amihez ő annyira ért. Ez egy ilyen szakmai vezető jellegű pozíció volt egy multinál. Az állás kb. arról szólt, hogy találjon megoldásokat azokra a speciális problémákra, amelyeket a megrendelők feldobnak. A kolléga a területen komoly - nemzetközi - háttértudással rendelkezik, szóval feküdt volna neki a pozíció. Ehhez képest amikor jelentkezett behívták egy próbafeladatra, ahol kapott egy matekfeladatot, egy egyszerű számológépet, hogy oldja meg. Tehát egy szakmai vezetői pozícióra jelentkezőnél csináltak egy matekvizsgát. A munkához kell matematikai tudás, de inkább szemlélet és gondolkodás, a számolást elvégzik a számítógépek. No a lényeg, hogy amikor ezt meglátta, otthagyta őket... Azóta talált hasonló, sőt jobb állást máshol, ezt az állást pedig azóta is hirdetik (több, mint egy éve). Úgy látszik az idióta matekfeladattal sikerült már pár jelentkezőt elijeszteni, de állítólag ez a vállalati protokoll...

Nekem nemrégiben volt egy másik élményem. Jelentkeztem egy állásra, ahol egy speciális szoftver magas szintű ismeretét követelték meg. Úgy gondolom elég jó vagyok ebben a szoftverben, így jelentkeztem. Felhívtak, hogy kellene egy próbafeladatot megcsinálni, de úgy, hogy egyeztessünk mikor küldik és félórán belül vissza kell küldenem, hogy tudják mérni mennyi idő alatt oldom meg. De nem is ez a lényeg, ezt még értem. A vicc az, hogy a feladathoz előírás volt, hogy nem ebben a speciális szoftverben kellett megoldani, hanem más, egyszerűbb, programban. Tehát mintha megkövetelnék a profi photoshop tudást majd paintben kell megoldani egy feladatot. Vagy megkövetelik a profi kiadványszerkesztő program ismeretét és word-ben szerkessz magazin layout-ot. A program egyszerűen nem arra való. Ha pedig megkövetelik az ismeretet és nekem a munkahelyi dolgaim miatt történetesen van is a gépemen, akkor miért nem oldhatom meg abban? Mire jó ez? Mit fognak ebből megtudni?

Szerintetek jó valamire a próbafeladat?

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!