Jó tíz évvel ezelőtt, amikor végeztem az egyetemen, szintén állást kerestem. Az egyetemről az egyik csoporttársam, aki elég jól tudta miben vagyok jó, és mivel szeretnék foglalkozni beajánlott az apukájának, aki vezető volt az egyik nagy mobiltelefonos cégnél. Beküldtem a CV-met, és rövidesen be is hívtak interjúra. Az interjún egy HR-es és a csoporttársam apukája volt ott. Bemutatkozás után egyből kiszúrták és megjegyezték, hogy látják a konkurencia a mobilszolgáltatátóm :-) . 

Elkezdtünk beszélgetni. Nem láttam álláshirdetést, nem ismertem pontosan az elvárásokat, de ez nem is volt probléma, mert ezzel kezdték, elmondták mi lenne a feladat, és hogy ehhez milyen tudásra és tapasztalatra lenne szükség. Én ezt végiggondoltam, és megállapítottam, hogy amihez értek annak van köze ahhoz amit ők akarnak, de elég kevés. Szóval rájöttem, hogy alig, vagy egyáltalán nem értek ahhoz, ami nekik kell. Ezt el is mondtam, mondták, hogy nem probléma, majd belejövök. Felajánlották, hogy gondoljam át, és pár napon belül jelezzek vissza. Akkor úgy döntöttem, nem merem jó lelkiismerettel bevállalni azt a munkát, és ezt el is mondtam nekik. Még győzködtek is, de nagyon lelkes fiatal voltam, aki pontosan tudja mit akar. Ez hosszútávon be is jött (utána lett jó állásom, amiből most próbálok váltani, mert már nem olyan jó).

Utólag visszagondolva, kicsit bánom, de mindig utólag okos az ember. Valószínűleg rengeteg olyan dolgot tanultam volna meg, aminek komoly értéke van most munkaerőpiacon. De nem lehet mindig jól dönteni, és adott pillanatban ez tűnt jó döntésnek. De nyilván nem tudom hogy éreztem volna ott magam.

A lényegi mondanivaló pedig az, hogy nem feltétlenül az a legjobb, amihez értesz és ha nagyon győzködnek akkor azért érdemes alaposan mérlegelni, mert még jó is lehet. 

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!