Mint itt a blogon már kiderülhetett elég sok állás interjún voltam, és még nem is írtam le minden tapasztalatomat. Nemrégiben viszont olyan történt, ami a sok állásinterjú után is meglepő volt. Volt egy olyan állásinterjún (igazából két fordulón), ahol azt éreztem, hogy rendben volt, korrektek voltunk egymással. Ezt a véleményemet az sem fogja megváltoztatni, ha esetleg nem engem választanak (amire persze jelentős az esély), de azt gondolom, hogy a jövőben akkor is egymás eszébe juthatunk. 

Szóval az egyik nagy álláshirdető oldalon volt egy névtelen hirdetés, ami nekem a végzettségemnek megfelelt, a munkatapasztalataimnak pedig részben. Nem tűnt rossznak, beküldtem egy cv-t. Úgy voltam, mint a többivel, hogy lehet soha nem tudok meg többet erről. De nem így történt, 3-4 napon belül felhívtak, hogy köszönik a jelentkezést, elmondták melyik cég, és ha még mindig érdekel (mármint, hogy már tudom melyik cégről van szó), akkor behívnának egy interjúra. Meg is egyeztünk egy időpontban, én pedig szokásomhoz híven pontosan érkeztem.

A cégről is mondanom kell pár szót. Ez a cég egy bizonyos szektor számára dolgozik. Azon a területen ahol dolgoznak elég sok cég van, de ezzel a szektorban igazán specialistának számítanak. Természetesen ismertem a nevüket, némi infóm volt is róluk. Azt gondoltam, hogy egy nagy nemzetközi multi magyar leányvállalatáról van szó, de kiderült, hogy nem, egy 100% magyar tulajdonú cégről van szó. (nemcsak a neve alapján tűnik multinak, hanem van egy azonos nevű amerikai cég, aki nem azonos, de hasonló témában tevékenykedik). 

Szóval odamentem a céghez, ahol kiderült számomra, a cég háttere (ami nekem semleges, tehát nem különösebben érdekel, ha egy jól működő cég magyar vagy multi, lényeg, hogy stabil legyen). Beültettek egy tárgyalóba és megérkezett egy hölgy, aki interjúztatott. Bemutatkozott, kérte, hogy meséljek magamról kicsit bővebben mint a cv-ben van. Értelmeseket kérdezett arról mi mindent csináltam, mennyire érdekel az, amivel ők foglalkoznak stb. Lehetőséget kaptam én is kérdezni a cégről. Kérdezték a jövedelmi elvárásomat, amit elmondtam. Szerintem elsőre kicsit soknak találták, amikor elmondtam, hogy mi mindent tudnék nekik megcsinálni, akkor azért azt láttam az arcán, hogy végülis rendben van. Összességében egy jó hangulatú beszélgetés volt.

Nagyon érdekelt, hogy az a hölgy milyen pozícióban van a cégnél, mert ezt nem mondta. Rákerestem, és kiderült, hogy a 3 tulajdonosból ő az egyik. Ettől még pozitívabb lett a benyomásom, mert ez azt üzeni, hogy valóban érdekli kit vesz fel, és tényleg súlya van egy ilyen döntésnek. Elmondta, hogy pár 2-3 héten belül szeretnének dönteni, szóval elég gyors lesz a kiválasztási folyamat. 

Nem telt el egy hét, jött ismét a telefon, szeretnének vele egy második kört. A megadott időpontban külföldön voltam, de rugalmasan megegyeztünk. Odamentem, a hangulat ismét rendben volt, bár a folyosón kicsit várakoztattak úgy hogy közben elég komoly jövés-menés volt, szóval szerintem ez is része volt a kiválasztásnak, de nem látok ezzel problémát. Szóval behívtak, a korábbi ismert hölgy ismét ott volt, és két férfi. Most elmondták, hogy ők hárman a tulajdonosok. A hölgy most kevésbé kérdezett, amikor igen, akkor inkább segített, úgy gondolom a múltkori alapján szimpatikus voltam neki (egyébként a nőknél mindig jobb vagyok állásinterjúkon, erről is készül egy poszt). A két fickó közül az egyik kérdezett a másik a laptopjába temetkezett, majd 5-10 perc múlva is ő bekapcsolódott. Teljesen jó dolgokat kérdeztek, nem a multis f*szságokat, hanem tényleg az érdekelte őket, hogyan tudnék ebben az állásban dolgozni, mennyire tudok rugalmas lenni és tanulni. Valóban a munkamódszerem érdekelte őket, és azt éreztem, hogy tényleg tudok őszintén válaszolni. Ott körvonalazódott nekem, hogy itt nemcsak én versengek értük, hanem ők is értem, mert nekik nagyon kell ember. Jó beszélgetés volt ez, azt éreztem, hogy még akár az is belefér, hogy engem választanak. Ígértek visszajelzést ("alszunk rá egyet és pár napon belül hívunk"), de a végén mondták, hogy mostmár tegeződjünk, mert nem bírják tovább a magázódást... De megígérték, hogy mindenképpen visszajeleznek, akkor is ha nem engem választanak (ezt kértem is).

Azóta eltelt 2 hét, és még nem jelentkeztek, aminek sok oka lehet. Ha kapok bármilyen visszajelzést, elégedett leszek ezzel a kiválasztási folyamattal, mert tényleg azt éreztem, hogy korrekt volt az egész.

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

Amikor elkezdtem intenzívebben állást keresni, és sorra jöttek a kudarcok, akkor mindig azzal vigasztalt, hogy kell egy kis idő, mire az erőfeszítéseim beérnek. Persze már korábban is keresgéltem, nézelődtem, de igazából kb. másfél éve kezdtem el igazán komolyan venni az új állás keresését. A helyzetemből érthető is, hogy miért...

Amikor elkezdtem komolyabban ezt az álláskeresés, állásváltás dolgot, egyből jött is egy nagyon biztató lehetőség, ahova minden igyekezetem mellett sem kellettem végül. Abszolút álom állás lett volna, néha még eszembe jut, hogy hátha felhívnak, és szó nélkül mennék hozzájuk. Mint említettem ez más másfél éve volt, és azóta sem hívtak, nyilván már nem is fognak. De azért néha reménykedem :-) . 

A lényeg,hogy tudom, hogy kell valamennyi idő, amíg beérnek ezek a dolgok. Ha az embernek jó szakmája és kapcsolatrendszere van, akkor akár azonnal is tud új állást kapni, de ez azért ritka. Különösen, hogy nemcsak simán állást keresek, hanem a jelenleginél jobbat. Ha nem lenne állásom, akkor lett volna már olyan, amit elfogadtam volna, de rosszabbra nem váltok, szóval keresem a jobbat. Még mindig. 

Többen azt mondták, hogy másfél-két év az, amíg az ilyesmi beérik. Nos, én is nagyon várom hogy beérjen. Tudom, hogy és energia, mire megtudják a szakmai kapcsolataim, hogy keresek és nyitott vagyok az újra (ez külön megér egy misét, ilyenkor mindig meglepődnek, mert azt hiszik a jelenlegi állásommal megfogtam az Isten lábát). Tehát kell, hogy az emberek számon tartsák, hogy ha jön valami lehetőség, akkor eszükbe jussak. Lassan mennek dolgok, ez idáig normális. Ezen felül ez nekem, az álláskeresőnek is egy tanulási folyamat. Folyamatos csiszolgatom az önéletrajzomat, egyre inkább fel vagyok készülve az idióta HR-es kérdésekre. Egy idő az ember profi álláskeresővé válik, de az a baj, hogy nem ez a cél.

Tudom, hogy az álláskeresés a kapcsolatokon keresztül hatékony, de azt nem gondoltam volna, hogy a hirdetésekre jelentkezés mindenféle kapcsolat nélkül ennyire nem ér semmit. Lehet, hogy én csinálom rosszul, de azt látom, hogy ez a vonal nem működik. Életem végéig jelentkezhetnék hirdetésekre, ez nekem nem működik, szóval a másik vonalat kell nyomnom... Illetve azt is tudom, hogy egyre több cégnél kerülök így be az adatbázisba, ami azt  is jelenti, hogy van ahonnan visszahívlak, vagy van másik állás, amire azt gondolják jó lehetek. Mondjuk ebben sem hiszek, mert eddig még csak egy helyről hívtak vissza, azt is inkább ne tették volna...

Szóval most ott tartok, hogy remélem, hogy előbb utóbb beérnek az eddigi erőfeszítéseim, még akkor is ha az utóbbi időben kicsit elengedtem ezt a problémát. Szurkoljatok!

Ui: ma megjelent a linkedin-en egy állás, ami abszolút az álomállás kategória lenne nekem. Jelentkeztem, szurkoljatok! :-)

A múltkor egy ismerősöm, aki tudja, hogy van némi tapasztalatom állásinterjú ügyben megkérdezte, hogy öltözzön fel egy interjúra. Nem gyakorlott ebben, ő alapvetően a farmer-poló kombót nyomja, szóval nem igazán tudja mi kell és mi az ami sok.

Az első benyomás rendkívül fontos, és ezt azért valamennyire tudjuk befolyásolni a megjelenésünkkel. Ennek kapcsán összeszedtem néhány dolgot, amit most megosztok veletek is, hátha valaki hasznát veszi.

• Gondolom az ilyen alap dolgokat, mint hogy ápoltság, nem is kell említeni. Szóval erről is nem is írok többet.
• Érdemes semlegesen öltözni, tehát se nem túl színesen, se nem túl lazán, se túl elegánsan.
• Ha nem tudod belőni a szintet, akkor inkább öltözz túl. Túlöltözni sokkal kevésbé gáz, mint alulöltözni. Férfiak esetében szerintem egy sötét szövetnadrág és egy ing, esetleg pulóver a legtöbb esetben teljesen jó.
• Azért a túlöltözéssel is óvatosan, mert nagyon erőlködés szaga lehet a dolognak. Nincs jó üzenete a túlpörgésnek sem. Én voltam egy interjún, ahová öltönyben mentem, mert a nap további részére így kellett öltöznöm, és szerintem nem volt jó üzenete. Vagy amikor a zoknis cégnél szintén elég elegánsan mentem, szerintem annak sem volt jó üzenete. 
• Alapvetően kerüld a rövid ruhákat, még nyáron is. Rövid nadrág, rövid szoknya, szerintem nem állásinterjúra való, még akkor sem ha egy nagyon laza helyről van szó. Tehát a megfelelő szinten próbáld meg "megtisztelni' a helyet.
• Nem kell hivalkodni. Ne pakold magad tele ékszerrel, és ne villogtasd, ha valami extra drága telefonod vagy órád van. Ez azt sugallhatja, hogy "sokba kerülsz" és annyit úgysem akarnak fizetni, vagy "ennek csak a külsőség számít".
• Tudjuk, hogy mindenki azt mondja, nem a külsőségek számítanak, de senki nem tudja magát függetleníteni attól, amit lát. Ha pedig ezt tudod befolyásolni az öltözködéssel, akkor miért ne tennéd?

Ezek tehát nem nagyon extra dolgok, de azért érdemes odafigyelni, nehogy ezen bukj el, aztán nem is kapsz esélyt megmutatni Magad. Sok sikert!

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

A nőknél a gyermekvállalás és a karrier mindig is egy komoly kérdés volt, ami minden nőt izgat és minden irányban komoly tétje is van. Nem is erről szeretnék most írni, hanem ennek a férfi vetületéről. Mert erről nem beszél senki, de ez a férfiaknál is kérdés, és természetesen a gyermeknek ott is van hatása a karrierre, csak másként és természetesen nem olyan direkt módon. Mint talán már kiderült, én is pasi vagyok és van gyerekem, tehát talán hitelesen tudok erről beszélni. Nagyon fontos, hogy senkit nem szeretnék a gyermekvállalásról lebeszélni, csodálatos dolog, én is imádom, és egyáltalán nem bántam meg (pedig viszonylag sokára adtam be a derekamat), hogy született egy gyerekünk. Szóval ha valaki gyereket szeretne, hajrá, tényleg az egyik legcsodálatosabb dolog az életben.

Én szubjektíven arról fogok írni, hogy én az karrieremre, anyagi hátterünkre, milyen hatással volt/van a gyerek. Azt mindenki tudja, hogy egy gyerekre minden pénzt el lehet költeni. Az otthon maradó anya jövedelme csökken, tehát előáll egy olyan helyzet a család költségvetésben, hogy a bevételek jelentősen csökkennek a kiadások pedig jelentősen növekedni. Ez kicsit fel tudja borítani az ember biztonságérzetét, de ez kezelhető.

Ami engem leginkább zavar, és nemcsak a munkával kapcsolatban az az idő. Korábban rendszeresen úgy dolgoztam, hogy a főállásom mellett mindig volt valami mellékes, amivel jellemzően esténként eltöltöttem néhány órát. Ez úgy kell érteni, hogy hazamentem, vacsora, kis családi élet, majd mondjuk kilenctől tizenegyig-éjfélig dolgoztam egy héten 1-3 napon, tehát teljesen kezelhető mértékű volt a dolog. No ez az, amire mostmár nincs lehetőség. Ha hazamegyek, akkor már esélyem sincs arra, hogy bármivel foglalkozzak, ami nem otthoni dolog (elég rendesen besegítek az otthoni dolgokba), nemhogy esténként pár órát dolgozzak az egyébként jól jövedelmező munkákon. Mire pedig a gyermek elalszik olyan szinten elfáradok, hogy esély sincs arra, hogy rendesen oda tudjak figyelni bármire. Arról nem is beszélve, hogy az éjszakai alvások sincsenek rendben, tehát olyan krónikus fáradtságban szenvedek, hogy általában a nap végére állva el tudnék aludni. Tudom, túl sok az alvásigényem.

Így aztán ezek a plusz munkák szépen elkoptak. Én sem vállalok ilyeneket, ennél fogva már az újabbakkal meg sem keresnek, miközben a munkahelyemen is eléggé kiszúrtak velem fizetésügyileg. 

Hasonló, bár kicsit más a helyzet egyik ismerősömmel, aki egy multinál dolgozik, de bent a cégnél a napi ügyek mellett esélye sincs elmélyülni olyan dolgokban, ami szükséges a munkájához, ezeket este szokta megtenni, amikor a felesége már elaludt. Nekik néhány hete született gyerekük, és pont erről panaszkodik ő is, pedig ő elmondása szerint közel sem segít be annyit otthon, mint én. 

Aztán van ennek a dolognak továbbgyűrűzése is. A munkám során évente többször kell külföldre utaznom több napra. Mióta van gyerekünk, ezt én is nehezen teszem meg (szívesebben vagyok otthon a családommal), de nem is nagyon kivitelezhető, mert a feleségem meg azt mondja (én pedig teljesen megértem) hogy egyedül nem bír mindent megcsinálni, különösen, hogy éjszaka neki kell inkább felkelnie, tehát kipihenni sem tudja magát. Tehát ezek az előmenetel szempontjából fontos külföldi utak is szépen elmaradoznak. Arról már nem is merek álmodni, hogy több hétre kimenni, pedig volt egy ilyen lehetőség, amiből sokat profitálhattam volna, de egyszerűen nem tudtuk, és őszintén szólva nem is akartuk megoldani...

Aztán ott van a betegség... Ma már nem egyértelmű, hogy az anya maradjon otthon ha beteg a gyerek. Nálunk a gyerek bölcsis, anyuka részállásban visszament dolgozni. Én is be szoktam vállalni, hogy otthon maradok, de volt olyan, hogy rendkívül komoly áldozatokat követelt a szervezés, hogy mindkettőnk halaszthatatlan programját úgy szervezzük, hogy közben valaki otthon is tudjon maradni. 

Voltam már olyan állásinterjún, ahol rákérdeztek a gyerekre, és amikor elmondtam, hogy van és mekkora, akkor azért férfi létemre én is komoly rossz pontokat gyűjtöttem (ez mondjuk a nők esetén is rendkívül gáz, de erről majd máskor).

Szóval nem panaszkodni akarok, csak egy kicsit megmutatni, hogy a férfiaknak is törést jelenthet a karrierjéban a gyerek, még ha nagyságrendekkel kisebbet is, mint a nők esetében. 

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

Olvasóim talán emlékeznek, arra a történetre, amikor azért nem jutottam tovább a kiválasztási folyamatban, mert túl sokat beszéltem az állásinterjún. Ennek már több, mint egy éve. Nemrég felhívott a fejvadász, akin keresztül akkor jelentkeztem, hogy ugyanennél a cégnél, sok embert keresnek, változott a menedzsment is, meg a cég struktúrája is, érdekel-e. Mondtam, persze végülis mi veszítenivalóm van. Az nem derült ki mi a menedzsment változásának az oka, de a neten kis kereséssel kiderült, hogy mindnyájan egy új cégnél vannak. Szóval valószínűleg csoportosan csábították el őket, vagy a főnököt hívták, hogy építhet csapatot és vitte a jó kollégákat. Nem tudom, ez csak találgatás.

A lényeg, hogy igent mondtam, nézzük meg. Megtudtam, hogy az új főnök egy külföldi fickó, aki elég keveset van itt, de minden jelentkezővel ő szeretne találkozni. Így került sor nagyon rövid határidővel az én interjúmra is. Angolul ment az interjú, szerintem nem is rosszul. Üdítő volt, hogy a fickó nem a szokásos multis f*szságokat kérdezte, hanem rendes, értelmes, cég szempontjából releváns kérdéseket tett fel. Nem mondanám, hogy különösen rosszul vagy jól sikerült volna az interjú, tényleg fogalmam sem volt, de nem is érdekelt különösebben, az esélytelenek nyugalmával mentem. És különben is, ezt a céget már egyszer elengedtem. Megígérték, hogy egy héten belül hívnak, én kértem, hogy negatív válasz esetén is kérnék egy értesítést.

Eltelt, több mint 3 hét, csörög a telefonom. A fejvadász hívott. Megkérdezte, hogy éreztem az interjút, majd közölte, hogy nem engem választottak, mert nem voltam elég magabiztos, és mert kiderült számukra, hogy az adott iparágban nincs elég kapcsolatom.

Ezzel kapcsolatos kérdéseim és megjegyzéseim:

• Mit érdekli a fejvadászt, hogy éreztem magam? Mit számít, van ennek bármi jelentősége?
• Egy éve az volt a gond, hogy túl magabiztos voltam, és túl sokat beszéltem. Akkor ezt most hogyan kell csinálni? Tényleg nem vágom!
• Az adott iparágban tényleg nincs kapcsolatom, de ezt előre megmondtam volna, és akkor nem húzzuk egymás idejét (és a cv-mből is kiderül). Másrészt nem sales-es állásra jelentkeztem, hanem egy olyan szakmai állásra, ami azt a munkát végzi, amit az értékesítő elad, tehát nekem nem is kell az ügyfelekkel kapcsolatba kerülnöm (sőt az ilyen cégeknél, úgy tudom a protokoll szerint nem is szabad).

Tehát összegezve: visszahívtak oda, ahol azért vágtak ki, mert túl sokat beszéltem és túldomináltam az interjút. Most pedig azért mert nem voltam elég magabiztos és határozott. Normális? De őszintén ez mire volt jó?

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

Most, hogy a blog újraéled, úgy gondoltam adok egy rövid áttekintést arról, mi minden történt, illetve nem történt velem. Ehhez adok egy kis hátteret, hogy értsétek miről is van szó. 

Szóval a munkahelyemen két főnököm van/volt. Van A főnök, aki felvett engem, nagyon viszonyban vagyunk, mindig támogat, korrektül meg lehet vele dolgokat beszélni, és nem sajnálja az embertől a fejlődési lehetőséget, és nagyvonalú. Elég nehezen mennek át nála dolgok, és ha meg is ígér valamit, akkor abból sokára lesz valami.  Szóval  vannak vele azért gondok, de alapvetően egy korrekt, jóindulatú főnökről beszélhetünk. 

Aztán ott van B főnök, aki amúgy sem egy korrekt figura. Alapvetően sosem néz az ember szemébe. tipikusan a felfelé nyal, lefelé tapos figura. Inkorrekt, a saját embereit elvtelenül nyomja a többivel szemben. Ezen felül rendkívül körülmények és kicsinyes. B főnök, A főnök helyettese, és ők úgy tűnik alapvetően jóban is vannak, de azért időnként vannak látványos egyet nem értések, de A főnök azért láthatóan megbízok B főnökben, fordítva már nem vagyok ennyire biztos benne.  

Alapvetően láthatjátok, hogy én A főnök embere voltam, vagyok. Ezzel alapvetően nincs is probléma, ha A főnök a tényleges főnök. Történt azonban pár éve, hogy A főnök kapott egy komolyabb, több éves nemzetközi lehetőséget, amivel élt is. Elment, és lehetett tudni, hogy vissza fog jönni, de nem tudtuk mikor (1-6 év között bármi lehetett). Addig B főnököt nevezte ki főnöket, azzal, hogy ő azért folyamatosan figyel a szeme sarkából és fontos döntéseket (pl. kirúgás) nem lehet nélküle hozni. Amikor elment B főnök átvette a céget. Nem is nagyon foglalkoztunk egymással, csináltam a dolgomat. Néha persze kötöszködött egy sort, és próbált alázni, de ezek általában nem sikerültek. De mindenképpen ott tett nekem keresztbe, ahol tudott. Legszívesebb kirúgatott volna, de ezt A főnök nem engedte (volna) neki, meg igazából szükség is volt rám. De a lényeg, hogy utált engem, én is őt, én ezt igyekeztem kulturáltan kezelni, ő nem mindig. Volt, hogy egy-egy témában direkt A főnök beavatkozását kértem (és kaptam meg), ilyenkor mindig láthatóan kiborult, hogy ennyire jó vagyok A főnöknél. Ő ugyanis azt gondolta, hogy bármit megtehet velem, és ilyenkor mindig kiderült, hogy nem. Ilyenkor utána jó ideig mindig kicsit mértéktartóbb volt. Volt, hogy nyíltan megmondtam neki, hogy akkor most felhívom A főnököt, és ilyenkor visszavett az arcból.

Szóval nehezen telt az idő, de alapvetően megvoltam, igyekeztem magam távol tartani B főnöktől. Viszont egyszer az egyik projektre nem tudtunk cégként szerződni, hanem egyes szakértőket akarták leszerződni. Így lett velem, és az lett a deal, hogy annyival csökkentik a fizetésemet, amennyit ott kapok, és akkor végülis a pénzemnél vagyok. Abba ne menjünk bele, hogy egy mennyire korrekt, (szerintem sem az), de így alakult. A probléma akkor kezdődött, és akkor kezdtem intenzíven állást keresni, amikor a projektnek vége lett, és nem emelték vissza a fizetésemet.. Tehát kb a korábbi fizetésem feléért dolgozhattam. B főnök ettől boldog volt, végre keresztbe tehetett nekem, A főnök pedig túl nagyvonalú ember, hogy ilyesmivel foglalkozzon...

Amikor visszatért A főnök, leültem vele, és elmeséltem neki ezt az egészet. Elmondtam őszintén, hogy állást keresek, ha nem változnak a feltételek. Megértette, sőt fel is ajánlotta, hogy ha valahova segít, ha odaszól, akkor szóljak megteszi, de cserébe azt kéri, hogy ha szükség van rám, akkor segítsem ki a tudásommal. Emellett megígérte, hogy változni fognak a dolgok, és higgyem el jobb lesz, de egy kis idő, mire a saját embereit (akiket B porba taposott) újra motiválni tudja. Ez alapvetően rendben is volt, korrekt figura, hittem neki. Valóban szép lassan változások voltak, kezdtem újra jobban érezni magam. A fizetésemet, átmenetileg megoldottam, hogy szakértőként leszerződtem egy projektre, amit kényelmesen meg tudtam csinálni, így a pénzemnél voltam. Ez persze baromira zavarta B-t (valahogy megtudta), de amikor megkérdeztem tőle, hogy ennyiért ugye nem gondolja, hogy az éjszakáimmal is elszámolok (tényleg esténként csináltam otthon), akkor néma csönd lett a témában. De ennek a projektnek is vége lett. Itt ültem le újra A főnökkel, és mondtam neki, hogy ennyiért vagy maradok félállásban (és tényleg annyit is leszek bent) és mellette projekteket vállalok (amire aktuálisan volt is több megkeresésem), Erre azt mondta, hogy szüksége van rám, és megegyeztünk, hogy mennyi az ára annak, hogy teljes állásban maradjak. Megígérte, hogy ezt 3 hónap múlva tudja nekem adni. Szóval komoly ígéretem van a fizetésemelésre... Igaz azóta már eltelt legalább 5 hónap és még mindig semmi. Amikor szólok neki, ígéri, hogy intézi... De nem az én stílusom a nyakára járni, de most ez fog következni...

Viszont most lehet, kezdődik a jóvilág, most B főnök húz el hosszabb időre külföldre... 

Szóval itt tartunk most. Emellett, vagy ennek ellenére továbbra is keresem az új lehetőségeket, igaz már nem olyan intenzíven. Nem érdemes görcsölni. Ha van egy jó lehetőség, jelentkezem, de nem tolom annyira. Elengedtem, és hiszek abban, hogy a dolgok akkor történnek meg, amikor nem akarjuk görcsösen...

Ha van megosztásra érdemes történeted a munkaerőpiacról, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre! Természetesen anoním módon kerül fel a blogra.

A blog hosszabb kihagyás után újraéled. Minden olvasótól elnézést kérek a kihagyásért, sok dolog történt, ezeket igyekszem összefoglalni. A lényeg, hogy még mindig nincs új állásom, de vannak fejlemények és új, érdekes tapasztalatok. Ezekről fogok az elkövetkezőkben írni.

Most azonban nem erről lesz szó, hanem egy érdekes tapasztalatról. A munkahelyemre új munkatársat kerestünk, ilyen ügyintéző adminisztratív munkakörbe, ahol az illető több dologgal foglalkozik, ilyen kapcsolattartó, utánamenős, elintézős állás. Szóval olyan embereket kerestünk, akik agilisek, nincsenek megijedve, hogy a dolgoknak utána kell menni, és hogy fel kell hívni, akár magasabb pozíciójú embereket is, akár angolul is. A felvételi folyamat az volt, hogy bejött töménytelen mennyiségű CV, majd interjúk 1 majd 2 körben, volt aki jó lett volna, de elkelt, szóval kezdődött újra az egész, szóval eléggé elhúzodott a dolog. Én nem vettem részt a kiválasztási folyamatban, de arra minden kollégának volt lehetősége, hogy végignézzük a CV-ket és javasoljuk, hogy kit érdemes behívni interjúra, több szem többet lát elvének megfelelően.

Szóval megnéztem a CV-ket, azzal a céllal, hogy figyeljem, mi fog meg engem egy CV-ben. Ez nagyon érdekes tapasztalat volt, és az alábbiakban összefoglalom, mi fogott meg engem egy CV-ben. Felvettünk két embert, és megmondom őszintén nem tudom köztük voltak, azoknak akiket én javasoltam, tehát nem tudom mennyire működött az én értékelésem. 

De térjünk a lényegre, átnéztem legalább 50 CV-t és a következő dolgok fogtak meg:

• A szokásostól eltérő: tehát ha valaki tesz valami egyéni dolgot a szabvány CV-be, vagy egészen egyedi CV-t készít. Az első ránézési benyomás szerintem fontos
• Ha valaki nemcsak a pozíciókat írta, le hanem a konkrét tevékenységeket is, hogy mit csinált.
• Ha valaki általam ismert és elismert szervezeteknél, személyekkel bármilyen kapcsolatban dolgozott. Nem telefonáltam senki után, de ha egy jól működő intézményt ír be, mint munkatapasztalat, az szintén jó
• Ha látszik egy CV-ben a fejlődése. 
• Nem gond ha pályakezdő, de akkor is mutasson fel valamit, akár önkéntes munkát, sportegyesületi tevékenységet, gyakorlatot stb. Tehát nem azt kell látni, hogy mennyi tapasztalata van, hanem azt, hogy képes tanulni és ha kell csinálni.
• Munkahelyen kívül, de adott pozíció szempontjából releváns tapasztalatok szintén jók!
• Legyen tömör és lényegretörő!

Röviden ennyi. De a témában még ajánlom a korábbi kapcsolódó bejegyzésemet. 

Napok óta gondolkodom azon, hogy kellene valami olyat tanulni, ami a munkaerőpiacon többet ér, mint a jelenlegi papírjaim, és talán tudásom is. Kitaláltam, hogy be kellene iratkozom egy mérnök-informatikus BSc-re, egyrészt a tudás miatt, másrészt pedig ha van olyan diplomám, amiben szerepel, hogy informatikus, akkor már sokkal jobb a munkaerőpiaci helyzetem.

A kérdés csak az, hogy mennyire kell komoly venni az intézmények közötti különbségeket. Tudom, hogy vannak jobb és kevésbé jó iskolák, de ezzel összefügg, hogy mennyire könnyű bekerülni és mennyire könnyű a diplomát megszerezni. Talán nem ez lenne a főprofilom, hanem maradna ami van, ez inkább csak kiegészítené. Mit gondoltok, érdemes pörögni egy jobb nevű intézményen, vagy nem feltétlenül? Szerintem egyre kevésbé számít, hogy valaki hol végzett, de nem tudom igazán eldönteni...

A múltkor már egyszer írtam arról, hogy az állami szférával milyen tapasztalatom volt. Említettem azt, hogy az egyik helyen nem klasszikus CV-t, hanem one page profile-t kértek tőlem. Ahova beadtam ezt a dokumentumot, felhívtak, hogy az egyik nagyfőnök szeretne velem találkozni. Ez is egy állami szervezet volt, ezért túl sokat igazából nem vártam/várok tőlük. Viszont teljesen meglepődtem, mert az ember olyan kérdéseket tett fel, hogy teljesen úgy éreztem magam, mint egy komoly multicégnél a sokadik körben. Nem volt egyedül, ott volt a két segédje is, akik folyamatosan figyeltek és jegyzeteltek, szerintem még a azt is megszámolták mennyiszer vettem levegőt. 

A legmegdöbbentőbb azonban az volt, amikor jó néhány perc után kiderült, hogy nem azonos állásról beszélünk. Amire én gondoltam, hogy jelentkeztem, azt már betöltötték, de egy másik, magasabb pozícióban gondoltak rám, még akkor is, ha azon a területen nincs tapasztalatom. Az a feladat okozna nekem egy kis fejtörést, de létezik olyan ajánlat, amiért elvállalnám, és nyilván az első hónapokban vért izzadnék vele, de később nagyon hasznos tapasztalat lenne. 

Megígérték, hogy hívnak, ez volt egy hete, várom a jelentkezést. Szerintem rájöttek, hogy igazából nem engem keresnek, persze még meglepődhetek.

Ma már szinte mindenhol elvárják, hogy egy idegen nyelven jól beszélj, és ez sok esetben az angol. Persze ha tudsz más nyelvet az külön jó, de az angol ma már alapvető elvárás. Persze ha kiemelkedő szinten beszélsz angolul akkor az külön érték lehet a munkaerőpiacon (pl anyanyelvi, vagy közel anyanyelvi), de a legtöbb esetben ez nem elvárás. Az emberek tömegesen küzdenek az angollal pedig meglehetősen egyszerű nyelv (tanultam több nyelvet, higyjétek el nekem, hogy az angol egy egyszerű és logikus nyelv). A napokban volt egy beszélgetésem valakivel, aminek hatására eldöntöttem, én hogyan fejlesztettem az angolomat, hátha ez másnak is hasznos lehet. Nincs ebben semmi földöntúli dolog.

Van egy kb. 15 éves középfokú nyelvvizsgám, de ez ugye nem jelent semmit. A szakmai anyagokat jól megértettem, nem volt gond az olvasás, sőt még konferencia előadások is mentek több-kevesebb sikerrel. Tehát passzív szakmai nyelvtudás volt igazából. Ezen változtatni akartam, mert egyrészt ha jól tudsz angolul komoly lehetőségek nyílnak meg előtted, másrészt a munkaerőpiacon is alapvető. Az alábbiakban leírom, hogyan sikerült az elmúlt 2-3 évben valódi, tárgyalási szintű aktív nyelvtudásig elérnem.

• Elkezdtem minél több olvasni, nemcsak a szűk szakterületemen. Itt persze nemcsak szakmai anyagokat kell érteni, hanem magazinokat, gyakorlatilag bármit ami szembejött. Nagy kedvencem azóta is az Economist. Ez eleinte nehéz volt, mert sok ismeretlen szó volt, de megérte vele dolgozni.
• Egynyelvű szótár! Alapvetően leszoktam az angol-magyar szótárakról, és ráálltam az egynyelvű szótár használatára. Ez lehet papíron is, de online is rengeteg ilyen van. Szintén nem könnyű lépés, de muszáj!
• Nagyjából kezdtem érezni, hogy jó-jó, de a beszéd még mindig nem megy. Fogadtam hát egy amerikai angoltanárt, aki történetesen itt élt Magyarországon, és minimálisan beszélt angolul. Végzettsége szerint nem tanár, és nem is azt kerestem, hanem akivel tudok rendszeresen angolul társalogni bármiről. Ez több, mint másfél évig heti 2 alkalmat jelentett (az utolsó fél év hasonló paraméterekkel rendelkező, másik személy volt, de ez nem változtat a lényegen). Igazából ez volt a legnagyobb lökés. Rengeteget tanultam tőle, és mivel muszáj volt beszélnem, ezért a beszédem is rohamosan fejlődött. Ezt a környezetem is mondta, de én is éreztem.
• Elkezdtem angol nyelvű (jellemzően amerikai) rádióműsorokat és tévéműsorokat nézni. Ez az internet világában már nem probléma. Tény, hogy sok amerikai tv csatorna honlapja, csak amerikai IP címről engedi nézni a műsorokat, de erre van jól működő megoldás. Itt aztán mindenki válogathat érdeklődésének megfelelően.
• Egy idő után a híreket is tudatosan angolul kezdtem olvasni, hogy minél több helyről érjen a megfelelő hatás.
• Elkezdtem és elvégeztem online kurzusokat angol nyelven az engem érdeklő témában. Ez is nagyrészt ingyenes lehetőség, érdemes kihasználni.
• Filmeket már csak eredeti nyelven nézek (feltéve, hogy az eredeti nyelve angol), esetleg angol felirattal. 
• Munkám során elég sokat kellett írnom angolul és egyre inkább tudatosan kerestem a lehetőséget, az angol nyelvű írásra.
• Munkám során elég sok nemzetközi kollégával dolgozom együtt, és korábban igyekeztem minimálisra szorítani a kommunikációt, most már nem, sőt tudatosan keresem.

Mint látható alapvetően az élettől való tanulásban hiszek, a nyelvtanfolyamok kipreparált szövegeiben és tankönyveiben kevésbé. Azt mondom, hogy érdemes ebben érdemi energiát fektetni, mert valóban könnyen látható az eredmény: én már őszintén tudom mondani, hogy tárgyalóképes szinten beszélek angolul és ezt több állásinterjú és nemzetközi megbeszélések is megerősítették.

Tehát mindenkinek melegen ajánlom, hogy angolra fel! :-)