Aki keres az talál? Történetek a munkaerőpiacról

Új állást akarok

Új állást akarok

Jó lenni szabadúszónak?

2015. május 08. - Showmiller

Sokszor elgondolkodom azon, hogy lehet szabadúszóként kellene boldogulni. Több ismerősöm csinálja ezt, és az én szakmám elég jól lehetővé is tudja tenni ezt a fajta munkavégzést. Van tehát reális választási lehetőségem, rendszeresen meg is keresnek projektekkel, amit mivel állásban vagyok nem tudok elvállalni, de ha ezt a fajta szabad létét választanám, akkor mehetne. Sőt most ígéretet is kaptam az egyik cégtől, hogy ők az elkövetkezendő egy-másfél évben el tudnak látni projektekkel, ha ezt választom.

Mégsem akarok/merek belevágni. Egyrészt én olyan ember vagyok, aki nehezen viseli a bizonytalanságot, ami bizony ebben az életformában vastagon benne van. Van amikor annyi a munka, hogy belefulladok, és van amikor meg hónapokig nincs semmi. Én kiszámíthatóságra vágyom, még akkor is, ha így összességében talán többet, vagy jelentősen többet kereshetnék. Lehet, hogy csak át kellene állítani az agyamat, lehet, hogy ez személyiség kérdése, nem tudom.

Van azonban egy másik dolog is. A szakmámnak van az a része, amivel lehet így dolgozni. No pont ez az a része, ami nem annyira szeretek csinálni. Lehet, hogy hogy ha olyan dolog lenne, amit szeretek, akkor könnyebben lépnék...

Van több ismerősöm aki így él és dolgozik. Jól tűrik a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlanságot, és azt hogy sokszor hónapokig nem fizetik ki őket a megrendelők. Arról nem is beszélve, hogy ezek az emberek sokszor sokadik alvállalkozók, akik ténylegesen megcsinálják a munkát, de csak töredékét kapják meg a munkára leszerződött összegnek. 

Évek óta izgat a gondolat, hogy csinálni kellene egy saját vállalkozást, de ott is ez a probléma merül fel. Ennél már csak az a nagyobb gond, hogy nem is tudom mire kellene vállalkozni.

 

Én szívesen vállalom az alkalmazotti létből adódó kötöttséget és biztonságot,cserébe a kiszámíthatóságért. Az persze egy másik kérdés, hogy az ember a normál munkája mellett mennyire tud esetleg ilyen mellékeseket vállalni. Én mostanában nem nagyon, mert egyrészt kevés rá az időm, másrészt olyan munkákkal keresnek meg, ami legalább félállásnyi időt igényel. Most azonban kaptam egy olyan ajánlatot, ahol komoly megfontolom ezt a félállás + szabadúszás dolgot. Ez egy kényelmes kombináció lehet.  

A bejegyzés trackback címe:

https://ujallastakarok.blog.hu/api/trackback/id/tr407441976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StanLee · https://newsroll.net 2015.05.10. 09:46:29

Az egyik volt munkaadom felvetette, hogy dolgozzak nekik projekt alapon, ne pedig alkalmazottkent. Ugyanazt fizette volna nekem direktben, mint amit a ceg szamlazott ki a megrendeloknek. Ez lett volna talan 65 euro/h + afa. Az egeszben az lett volna a jo nekem, hogy kb. 2 honapnyi munkaval annyit kerestem volna, mint alkalmazottkent 1 ev alatt. De aztan elkezdtem kiszamolni a jarulekos koltsegeket (jarulekok, ilyen olyan adok), es az jott ki, hogy havonta min. 20 orat csak azert kellene dolgoznom, hogy a jarulekokat ki tudjam fizetni. Eves szinten ez lett volna kb. 300 ora. Evente lett volna 3 projekt, de projektenkent nem lett volna meg az a munkaora, amivel szabaduszokent arra a netto fizetesre jottem volna ki, mint alkalmazott. Szoval inkabb lemondtam errol a fantasztikus lehetosegrol.

Volt viszont egy programozo srac az ismeretsegi koromben, aki szinten szabaduszokent dolgozott. Neki volt egy havi fix bevetelet generalo szoftvere, amit meg az egyetemen irt. Mellette full munkaidoben dolgozott oraber alapon egy kis cegnek, es nagyon jol keresett, mivel a szoftvere minden koltseget fedezte, a tobbi bevetele csak arra volt, hogy jol eljen.

En biztos nem lennek szabaduszo, mert a hajtas az uj megbizasokert, a megrendelok altal ki nem fizetett munkak aranak a behajtasa nekem tul sok idegeskedessel jarna, es meg vegezzem el a munkat jo minosegben... Inkabb hagyom a nagy penzt veszni.

Showmiller · http://ujallastakarok.blog.hu 2015.05.12. 10:14:48

@StanLee: Tudom miről beszélsz, én is pontosan ezeket gondoltam végig. Nem szeretném ezt csinálni, de ha nem kapok egy új állást, amit szeretek és van benne perspektíva, akkor lehet, hogy elgondolkozom ezen a vonalon...

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.05.13. 11:46:29

@Showmiller: Amikor az első vállalkozásomat indítottam, folyamatosan ezen járt előtte sokáig az eszem. Lesz-e munka, mennyibe kerül a könyvelő? Mennyi az adó, mik a költségek? mit lehet elszámolni, és amit nem, azt miből fizetem? Gondolom ismerős dolgok :).
Azután óvatosan mecsináltam másodállásban. Íg ymegmenekültem a minimálbér kötelező kitermelésétől. Választottam könyvelőt, aki amikor megtudta, hogy "csak" másodállású kisvállalkozásról van szó, kinevetett, és mondott egy vicces összeget. Azt hittem hülyéskedik.
Amikor azután lejárt a feleségem gyese, megalapítottam a cégem, amiben én legálisan dolgozhatok mint tulajdonos ingyen, míg ő rendes munkabért kap, mint alkalmazott. Persze azóta már vaskosabb a cég, mint a kezdeti idők voltak, de volt egy varázsa, amiért akkor sem bánom, ha esetleg csődbemegyek. Persze a főállásom még mindig megvan, de egészen más úgy bemenni, hogy addig csinálom, amíg tatszik, hiszen szükség esetén van miből megélnem, meg azután ezt ott is tudják, és így már "motiváltabbak" a helyes értékelésre. Azt semmi esetre sem javaslom, hogy csak úgy elrugaszkodj, és fejest ugorjál a maszek világba, mert általában a megkeresésekről ilyenkor szokott kiderülni, hogy "csak gondoltam", meg "igen, de majd jövőre", meg "közben találtunk más megoldást", stb. A másodállású kezdés korrekt dolog, majd az élet megmondja, hogy eltart-e, vagy most épp nem neked áll a zászló.

Showmiller · http://ujallastakarok.blog.hu 2015.05.13. 12:24:10

@F.M.J.: Igen, tudom, hogy ilyen finoman kell elkezdeni... Úgy, hogy beleférjen, ha esetleg bukás van.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.05.13. 12:43:56

@Showmiller: Benn van a pakliban, de nem kell elkeseredni, a vállalkozás sikere nem feltétlenül rátermettség kérdése. A körülményeken is sok múlik. Majd legközelebb jobban sikerül, ha most nem is jön össze. Persze tanulni a bukásból is lehet. Sőt, abból lehet igazán!

StanLee · https://newsroll.net 2015.05.13. 18:31:23

KATA-s ként másodállásban ha lenne erő,energia, idő és biztos megbízás, tuti tolnám az ipart - mármint azt ami tetszik.

Showmiller · http://ujallastakarok.blog.hu 2015.05.13. 21:42:00

@F.M.J.: Egyszer olvastam egy interjút a paypal alapítójával és elmondta, hogy 4-5 cége befutott és ami sikeres lett az lett a paypal. Szóval a sikerhez vezető úton néha vannak kudarcok, de ez talán az élet minden területén így van.

@StanLee: Nekem néhány barátommal van egy evás cégünk, szóval a háttér megvan, ezzel nincs is gond.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.05.14. 08:09:03

@StanLee: Én egy kissé árnyalnám, mert a másodállásban pont az a jó, hogy nincs szükség biztos megbízásra, hiszen nem kell mindenáron kitermelni a vállalkozó alapjövedelmét.

@Showmiller: A KATA-t nem ismerem, régen pár évig nekem is EVA-m volt, de szerintem ma már nem versenyképes forma. Érdemes átbeszélni a bevételek/kiadások arányát, mert lehet, hogy más formában jobban jönnétek ki. Csak egy javaslat.

Showmiller · http://ujallastakarok.blog.hu 2015.05.15. 09:42:10

@F.M.J.: Ki kell tanulnom a vállalkozási formákat is :-) .
süti beállítások módosítása