Aki keres az talál? Történetek a munkaerőpiacról

Új állást akarok

Új állást akarok

Miért nem sikerül...?

Mikor lesz végre új állásom?

2015. március 26. - Showmiller

Írtam korábban, hogy jó ideje eldöntöttem, állást kell változtatnom. Tudom, hogy ez nem könnyű, különösen a mai gazdasági és munkaerőpiaci helyzetben. De ugyanakkor meg azt látom, hogy a környezetemben csomó embernek -- legyen az kolléga, haver, stb - egészen lazán és könnyedén mennek ezek a dolgok. Sőt vannak emberek, akik 2-3 évente állást váltanak, és akár akkor is felmondanak, ha még nincs másik, de nem érzik jól magukat ott, ahol vannak. Lehet, én vagyok túl kocka és túl merev, de én már jó ideje nem érzem jól magam a jelenlegi munkahelyemen. Azok a kollégák akikkel jó haverok voltak szépen elszivárognak (igen, lett új állásuk, vagy belevágtak az ismeretlenbe), szóval már az emberi kapcsolatok sem igazán tartanak vissza, hogy maradjak.

Őrülten szeretnék váltani és valamiért nem akar sikerülni. Számtalan állásinterjún voltam, szóltam az összes ismerősömnek, akiről esetleg úgy gondoltam, hogy segíthet, és azoknak is, akik nem. Küldöm a CV-ket folyamatosan, egy profi HR-es coach átnézte segített rendbe tenni (utána tényleg jobb lett a visszahívási arány, tehát jó tanácsokkal látott el). Tehát mindent megteszek, ami a nagy könyvben meg van írva. Még elmarad a siker... Több olyan eset volt (ezekről mindegyikről fogok írni külön-külön is), amikor az utolsó pillanatban történik valami és a már majdnem sikerből kudarc lesz. Tudom, hogy nem szabad semmit sem túl görcsösen, és az utóbbi időben már lazábban is kezelem, mint korábban, de mégsem...

A lelkiállapotomat jól mutatja, hogy a múlt héten mikor az egyik kollégám (akivel egyébként elég jó viszonyba vagyok, munkaidőn kívül is) bejelentette nekem, hogy van új állása és felmondott itt, akkor nagyon rosszul érezem magam. Nem azért mert irigy lennék, tudtam, hogy keres és szurkoltam is neki. Örültem neki, de ugyanakkor azonnal ott volt a másik fele, hogy nekem miért nem sikerül...

Mit tegyek? Mit csinálok rosszul? Másoknak ez sokkal könnyebben megy. Oké, lehet, hogy ez csak a látszat, nem tudom. 

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

A bejegyzés trackback címe:

https://ujallastakarok.blog.hu/api/trackback/id/tr747272513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása