Épp a napokban jelent meg egy bejegyzés a jobangel blogon arról, hogy sok év után hogyan váltsunk. Engem is foglalkoztat a téma, hogy mi a jobb karrierstratégia: Sok-sok évet, évtizedet lehúzni egyhelyen, kevés váltással, vagy váltás nélkül, vagy gyakran, akár 2-3 évente váltani. 

Én 10 éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen, már többször leírtam, hogy váltani szeretnék, de nem megy könnyen. Továbbá azt is látom, hogy ma az a sikeres, aki tud váltani, megújulni, szóval ha tehetném ha nem is 2-3 évente, de 5-6 évente váltanék. Ennyi idő után az ember már ki tud égni, meg tudja unni a napi rutint, illetve új arcokra, új feladatokra, új kihívásokra vágyik.

Természetesen annak is van előnye, ha az ember sok-sok évet lehúz egy helyen. Egy idő akár még előrébb is kerülhet, mert ő van ott legrégebben, ő ismeri a dolgokat legjobban, de ez azért ritka. Én azt látom, hogy persze van értéke annak a munkavállalónak, aki sokáig marad, de annak mégtöbb, aki elment, tudott váltani és adott esetben szerződéses, vagy eseti jelleggel "visszadolgozik". Én ezt látom a főnökeimen. Ez azért is érdekes, mert éppen ők is hasonló cipőben járnak, vagyis a karrierjük kezdete óta itt dolgoznak.

Érzem magamban az erőt és a kihívást, hogy időnként szükség van új dolgokra, új arcokra, új feladatokra, és megújulásra. Ez fiatalon tart és nem enged belefásulni. Arról nem is beszélve, hogy ha az ember önszántából vált, akkor az azért teszi, mert valamilyen szempontból előrelépésnek számít. Vagyis nagyobb előrelépésnek, mint amit az adott helyet várhatóan elérhet. Így pedig szépen lehet előrelépegetni a ranglétrán (nekem is van olyan volt évfolyamtársam, aki egy komoly méretű cégnél vezérigazgató helyettes lett 30-32 évesen, ügyesen lépkedett mindig felfelé, pedig alacsonyabbról indult mint én.

Ugyanakkor ha az embert behívják (ha behívják) egy interjúra, akkor mindig az a kérdés, hogy miért akarok váltani, amikor a jelenlegi helyemen látszólag helyemen vagyok. Nehéz erre úgy válaszolni, hogy ne mondjak rosszat a jelenlegi helyemről, de kijöjjön belőle, hogy újat szeretnék...

Nagyon vágyom az újra, de azt is látom, hogy ez a sok idő be is korlátoz. Sok cég azt látja bennem, hogy nem tudok megújulni, itt vagyok x éve, pedig nekik dinamikus, lendületes munkaerő kell, és aki sok évet volt egy másik helyen (még akkor is ha volt előrelépés, mert nekem is volt) az nem biztos, hogy tudja mindezt...

Nehéz ügy...

Sokszor gondolkodtam már azon, hogy jó-e ha haverkodunk, barátkozunk a munkahelyünkön. A helyzet adja magát, mert elég sok időt töltünk a munkahelyünkön, és jobb esetben elég hasonló érdeklődésű emberekkel dolgozunk együtt. De ha érdeklődés nem is azonos, rengeteg közös élmény és probléma van. 

Nálunk a cégnél elindult egy ilyen haveri körös dolog, engem is hívnak a többiek, de csak óvatosan veszek ebben részt. Azt látom ugyanis, hogy akik valóban összejárnak, és kialakul valamiféle kapcsolat, a munkában már nem feltétlenül tudnak olyan tárgyilagosak és profik lenni, mint kellene. A másikkal már sokkal elnézőbbek. Aztán ha probléma van, akkor meg ott a nehéz helyzet, hogy mit csináljak, nem akarom megsérteni, mert együtt partyzunk, de mégsem jó amit csinál.

Továbbá azt látom, hogy a többi kolléga aki kimarad ebből, az is kicsit ferdén nézi az ilyesmit. Érzi, hogy kimarad valamiből, aminek rossz üzenete lehet felé. A főnökség is kicsit kettős ezügyben, mert persze örül, hogy kialakul valamiféle csapat, ugyanakkor látják ők is, hogy utána már nem megy olyan könnyen a barátok között a számonkérés, együttmunka. 

Ez különösen veszélyes lehet abban a helyzetben, amikor a barátok közül az egyik főnöke lesz a másiknak. Hogyan lehet ezt a helyzetet jól kezelni? Egy kolléganőmön látom, hogy meglehetősen magányos, ezért próbál mindenkivel barátkozni, ami jól is megy neki, mert tényleg jó kis társaság alakult ki körülötte, ugyanakkor vezetői ambíciói is vannak.

A probléma egy különösen kényes fajtája, amikor túlmegyünk a barátkozáson és -- ideális esetben férfi és nő között -- több lesz belőle, legyen az akár ágyba bújás, akár komolyabb kapcsolat. Egyszer voltam ilyen helyzetben, ahol ágybabújás volt (senki nem tudott róla rajtunk kívül), és nagyjából abban az időszakban én lettem bizonyos dolgokban a főnöke. Nem alakult úgy az élet, nem is akartuk, hogy komolyabb kapcsolat legyen belőle, de így is nagyon nehezen kezeltem a dolgot. Aztán megfelelő bizalommal és intelligenciával mindketten jól kezeltük a helyzetet. Mindezt azért is írtam le, mert a kollegina már nem dolgozik nálunk...

Mit gondoltok erről, hogyan lehet jól kezelni az ilyen helyzeteket? Partyzzunk együtt kollégákkal?

Írd meg a történeted: ujallastakarok.blog@gmail.com

Sokan azt gondolják, hogy munkaügyben külföldre járni jó dolog. Van amikor valóban az, főleg, ha még kezdő az ember, és van kedve világot látni és utazni. Ha valaki elég sokat utazik, akkor egy idő után közömbös lesz, majd szükséges rossznak tekinti, végül pedig utálja, különösen ha családja van. Én már ez utóbbi csoportba tartozom. Most pedig különösen dühös vagyok, mert több nap külföldi tartózkodás után sietnék haza a családomhoz, de egy külföldi reptéren, ahol átszállnék, törölték a Budapesti járatot... Nem kicsit vagyok dühös, de inkább sírni lenne kedvem... Napok óta nem láttam a családomat, és annyi ötletem lett volna ma estére. De mire majd valamikor az éjszaka közepén hazakeveredek, addigra már a gyerek biztosan aludni fog, és valószínűleg a feleségem is.

Ennek kapcsán gondoltam -- úgysem nagyon tudok most mást csinálni -- összeszedem a gondolataimat a külföldi utazásokkal kapcsolatban. Ha a munkád során külföldre utazol, mindenki irigyel és utál. Leginkább azok a kollégáid, akiknek nem jut külföldi utazás. Ő azt gondolják, hogy az ember nyaralni megy, és szórakozni.

Pedig erről leginkább nincs szó. Általában úgy néz ki, hogy hajnalban kell kelni, kirohanni még hajnalban a reptérre (rosszabb esetben előző este), reptérről be a tárgyalóterembe, ott nyomod egész nap, eheted a vacak szendvicsebédet, majd a program végén rohanás ki a reptérre, majd valamikor éjszaka hazaesel. Erre pedig alaphangon kétszer annyi időd ment el, mint a normál munkaidőd. Rosszabb esetben ott alszol 1 vagy 2 éjszakát, mindenféle idegen hotelekben, idegen ágyakban. Mindezen idő alatt, végig jól kell viselkedni, nem lehet elengedni magad, mert a külföldi partner felé a legjobb arcodat kell mutatni. Továbbá nyilván nem magyarul megy a társalgás, tehát van egy extra fárasztó tényező is a dologban (engem végtelenül fáraszt, folyamatos extra odafigyelést igényel). Természetesen szakmailag is mindig képben kell lenni, megvan mire van felhatalmazásod, és mire nem, illetve be kell számolni a főnöködnek és a munkatársaidnak.

Ezen felül sokszor még a külföldi partner kötelességének érzi, hogy elvigyem vacsorázni, tehát az estéd sem szabad, akkor sem csinálhatod, amit szeretnél. Ha konferenciára megy az ember (ez a ritkább, 3-4 évente 1 ilyen van), akkor kicsit lazább a dolog, de a nagy része itt is igaz. 

Eleinte, különösen amikor még az embernek nincs családja, valóban jópofa dolog. Ilyenkor meg lehet tenni, hogy az ember ráhúz 1-1 napot, és kicsit van ideje körülnézni, várost nézni. De amikor már családod van, akkor a legtöbb időt otthon akarod tölteni. Én már így is igyekszem minimumra szorítani a külföldi utak számát, de nem mindent tudok megúszni.

Persze ha érdekes és izgalmas, és minden flottul megy, nem törölnek járatot stb., akkor még akár jó is lehet... De én már talán írtam, hogy kicsit unom azt, amit csinálok, és ez igaz ezekre az utakra is. Nagyrészt azonos emberekkel beszélgetek, azonos témákról, évek óta.

Hangsúlyozom, most a düh és a szomorúság beszél belőlem, mert elég sok órát kell eltöltenem egy idegen város repterén, pedig inkább mennék már haza...

Sokáig küzdöttem azért, hogy meg tudjam mondani mi az az állás, amit nagyon szeretnék, ami álmaim állása. Ha az ember nem tudja a célját, akkor ugye nagyon nehéz ezt elérni. Elég sok állásra pályáztam, sok interjún voltam és számos olyan állás volt, ami tetszett is, viszont mindig volt valami, amiért nem igazán rajongtam érte. Akkoriban nem voltam túl jó helyzetben, szinte bármelyiket bevállaltam volna, mert előrelépés lett volna. Mostanra azonban kicsit stabilizálódott a helyzetem a jelenlegi munkahelyemen, így sokkal könnyebben mondok nemet, arra, ahol nincs szívdobbanás, vagy nem várható jóval komolyabb anyagi ajánlat.

Viszont így, több mint 2 év álláskeresés után azt hiszem teljesen kitisztult, mi az az állást, amit leginkább szeretnék. Azt hiszem megtaláltam, mi az, ahol foglalkozhatnék azokkal a dolgokkal, amit szeretek, tudom használni az eddigi akadémiai gyakorlatomat. Az az érdekes, hogy ez az álomállás, pont olyan, amit egyszer már megpályáztam, nem kellettem, és a mai napig fáj a szívem érte. 

De térjünk a lényegre. Valami olyasmit szeretnék csinálni, hogy egy nagyobb cégnél, legyen ez leginkább szoftver, vagy valamilyen speciális IT megoldásokat kínáló cég szeretnék konzultáns vagy tréner lenni. Mindig is érdekelt a számítástechnika villága, de nem szeretnék programozni, meg nem is értek hozzá, viszont az átlag felhasználónál messzebb többet tudok erről. Itt használhatnám az oktatási tapasztalaimat, és a meglévő tapasztalatimat, tudásomat tudnám kamatoztatni a piaci világban, ami szintén komoly vágyam, jó ideje. 

Számos dologhoz értek, amire vannak IT megoldások, és vagy az IT-s embereket képzik ki erre, vagy a másik területről érkezőknek tanítják meg a szükséges IT ismereteket. Én ez utóbbit szeretném. Értek a számok világához, beszélek a statisztika nyelvén, dolgoztam szoftver és adatbázisfejlesztésben, jól értem, ismerem számos közszolgálati terület működését, ami sokszor ezeknek a cégeknek egy fontos célcsoport. Ezen felül komoly projektmenedzsment, továbbá oktatási és tréneri tapasztalatom van, jól beszélek angolul. Szóval ha valaki tud nekem ilyen álllást, keressen bátran :-) . 

Voltam már jó néhány állásinterjún, ezek egy részét itt a blogon is feldolgoztam, de természetesen nem mindet. Viszont elég sok interjún voltam ahhoz, hogy meg tudjam különböztetni a női és férfi állásinterjúztatókat. Tudjuk, hogy a férfiak és a nők másképp működnek, és nincs egy másként interjúhelyzetben sem. Az alábbiakban szigorúan az saját tapasztalataimat írom le, és távol áll tőlem mindenféle általánosítás.

Én férfi vagyok, tehát ebből a szemszögből közelítek, de ha valakinek van kedve írja meg a női perspektívát, nagyon érdekelne!

• Férfi interjúztatók sokkal inkább a szakmai tartalomra mennek, kevésbé érdeklik őket a külsőségek. Őket ész érvekkel lehet meggyőzni, és racionális dolgokat kérdeznek. Sokkal inkább lényegre törőek. Viszont ha azt érzik, hogy valamiben több/jobb vagy náluk akkor onnantól kezdve nem leszel jó nála.
• A férifak azt nézik, hogy mi az amit tudsz, mennyire adod elő jól magad, a nők sokkal inkább a lehetőséget keresik benned. A cégnél mit tudsz elérni, mire számíthatunk tőled később. A nők szerintem nem az instant azonnal embert, hanem a lehetőséget keresik benned! Kicsit másképp nemcsak a szakmai tudást, hanem akár a viselkedésedet, vagy azt, hogyan tudsz esetleg beszélni, prezentálni, váratlan kérdésekre reagálni. 
• Nőket a szakmai dolgok mellett más dolgok is érdeklik, sokkal inkább egészében nézik az embert. Persze beszélhetünk szimpátiáról, és antipátiáról is, ami jelentősen felül tudja írni a fókuszált szakmai tartalmat. Viszont, ha kifogsz egy igazán kemény nőt, akkor sokkal inkább meg tud szorongatni, mint bármelyik férfi, pont a fentebb felsoroltak miatt.
• A férfiak hidegebb racionalitása mellett a nőket irracionális, érzelmi dolgokkal is lehet befolyásolni. Ha mesélsz kicsit a családodról stb, ilyemire gondolok.
• A nők sokkal inkább igénylik a folyamatos szemkontaktust. A férfiak is, de ott szerintem ez kevésbé kritikus. 

Én eddig mindig azokban az interjúkban teljesítettem a legjobban -- és hívtak következő körre -- amikor női interjúztató volt. Erre példák itt és itt, illetve nem mehetek el szó nélkül a legutóbbi, végülis sikeres interjú mellett sem.  Nálam tehát ez úgy tűnik jobban működik. Mondjuk én általában jól és könnyen szót értek a nőkkel. 

Az már csak teljesen szubjektív dolog, hogy azt látom, és ezt a környezetem is mindig mondja, hogy a 40-50-es ötvenes nőknek kifejezetten bejövök, mint férfi, erre már interjúszituációban is volt célzás, de erről ezen a blogon nem írok.

A bejegyzésnek nem volt célja, semmiféle általánosítás, vagy előítéletek táplálása, ezért ha valaki ezt érti, előre elnézést kértek érte. Lehet egyetérteni, vagy nem egyetérteni, mindezt a kommentablakban tehetitek meg!

Ha valakinek van más jellegű tapasztalata, vagy akár nőként, akár a másik oldal nevében szívesen írna, várom szeretettel: ujallastakarok.blog@gmail.com

A múltkor írtam arról, hogy végre voltam egy olyan állásinterjún, ami rendben volt, jól éreztem magam, és várom a visszajelzést. A visszajelzés kicsit késve, de megérkezett. Engem választottak, szeretnék ha bemennék megbeszélni a továbbiakat. Gondolkodási időt kértem, mert időközben rendeződött a helyzetem a munkahelyemen. Az itt megpályázott állás pedig nem rossz, de összehasonlítva azzal, amit most csinálhatok és fejlődhetek ahhoz képest nem érzem előrelépésének, arról nem is beszélve, hogy a most kialakított szabadabb életemet, amikor bátran tudok maszekolni, nembiztos, hogy feladnám. Továbbá mivel a főnököm ilyen korrekt volt velem, nem lenne fair lépni. Szóval nagyon jól esett, hogy végre valahol látják bennem a fantáziát, de most, nekem kellett visszalépnem. Ha a megadott időben visszajeleznek, gond nélkül igent mondtam volna. 

Kértem egy kis gondolkodási időt, és visszahívtam őket. Elmondta, hogy most már nem aktuális, elköteleződtem. Elmondtam, hogy nekem is nagyon szimpatikusak voltak, vártam is a visszajelzést, de mivel nem érkezett lépnem kellett, bár szívesen dolgoztam volna náluk. Elfogadták, megértették, sőt elnézést is kértek a késői visszajelzésért, ez is korrekt beszélgetés volt. 

Eztán vett a telefonbeszélgetés egy érdekes fordulatot. Elmondták, hogy látják az erősségeimet, és annak ellenére, hogy nem fogok náluk dolgozni, ha van rá lehetőség akkor esetenként szívesen dolgoznának velem. Elhangzott a kérdés, hogy számlaképes vagyok-e. Ezt megválaszoltam a megfelelő válasszal (természetesen igen) és megígérték, hogy rendben, akkor majd keresünk.

Azt hiszem a legjobbat hoztam ki ebből a szituációból. :-)

 

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

Sokszor hallunk arról, hogy a munkáltatók nem szeretik a kisgyerekes nőket, mert csak a gond van velük, a gyerek sokszor beteg, amiért kiesik stb. Van azonban számos előnye a kisgyerekes nők alkalmazásának. Ezt látom egyrészt a feleségemen, másrészt pedig a munkahelyemen a többi kisgyerekes nőn. Ameddig gyeden vannak otthon a gyerekkel számos olyan képességet fejlesztenek, ami minden munkáltató számára hasznos, és cserébe érdemes bevállalni a gyerek miatt kiesés kockázatát. Ezeket szedem össze az alábbiakban:

• időmenedzsment - megtanulta, hogy addig tud bármit elintézni, megoldani, ameddig a gyerek alszik. Tehát tudja, hogy a rendelkezésére álló idő rendkívül korlátozott, ezt viszont kiválóan ki tudja használni, és a többszörösét meg tudja ez idő alatt oldani, mint akinél nincs ilyen kényszerből adódó képesség.
• ebből adódóan a rendelkezésre álló munkaidejét maximális hatékonysággal tölti ki, mert tudja, hogy később nem tudja folytatni.
• szervezés - ha a bölcsis/ovis gyerek lebetegszik 15 perc alatt megszervezni, hogy az elkövetkezendő napokban ki és mikor vigyáz a gyerekre, figyelembe véve mindenkinek a halaszthatatlan dolgait. Ez sokszor az egész, tágabb családot is mozgatja.
• előrelátás - megszokta, hogy ha a gyerekkel bárhova mennek, akkor minden várható és váratlan eseményre (hideg, meleg, eső, leeszik a ruháját, bepisil stb), fel kell készülnie, ezért pillanatok alatt pakol össze olyan túlélőcsomagot akár egy pár órás kimozduláshoz is, amivel minden megoldható.
• Ennek ellenére természetesen vannak váratlan helyzetek, például a hiszti, vagy a váratlan helyen érkező éhség/szomjúság stb. De megtanulta a váratlan helyzetek jó kezelését is, nem esik kétségbe, és a legtöbb esetben megoldja a megoldhatatlant is.
• Ebből adódóan rendkívül gyorsan tud dönteni, kritikus kérdésekben is.
• tárgyalástechnika, kompromisszumképesség - a gyerekkel sokszor meg kell egyezni, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy szeretnénk, és ezért mindig fel tud neki ajánlani cserébe valamit (ha jó leszel az orvosnál, akkor kapsz valamit stb). Illetve ide tartozik, hogy pontosan tudja mi az amiből tud engedi, és mi az amiből nem.
• Megtanulta, hogy akár egy kézzel is tud ebédet főzni (másikban a gyerek), tehát a rendelkezésre álló erőforrásokat maximálisan ki tudja használni.
• Továbbá nagyon fontos, hogy tudja magáról, hogy nagyon nehezen talál magának (másik) állást, ezért nagyon megbecsüli az aktuális munkahelyét, és rendkívül hálás, ha őt választják.

Tehát véleményem szerint a kisgyerekes nők bármire képesek. További -- esetleg kihagyott -- képességeket írjátok komment-be, és kiegészítem.

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

A múltkor beszélgettem valakivel, aki elég jól ismeri a munkaerőpiacot, és azt a nagyon érdekes dolgot mondta nekem, hogy a folyamatos specializáció mellett egyre növekszik, növekedni fog az igény az úgynevezett generalista jellegű munkavállalókra. Nyilván arról van szó, hogy a sok specialistát valahogyan össze kell fogni és szükség van olyan emberekre, aki a legtöbb szereplővel könnyedén szót ért. Nem arról van tehát szó, hogy mindenhez kiválóan ért, nem is ez a dolga, hanem az, hogy több területhez ért valamilyen szinten, érti a folyamatokat, és szót tud érteni minden szereplővel, ismeri, hogy milyen nyelvet/kifejezéseket használnak. 

Én több olyan projektben dolgoztam már, ahol rendkívül nagy hasznát vettem, hogy egy átlag felhasználónál sokkal jobban értem az egyes szoftverek működését, sőt valamilyen szinten még programozni is tudok, értem hogyan működnek az adatbázisok, adatrendszerek stb. Nem állnék neki programozni, ahhoz nagyon kevés a tudásom, de érhetően el tudom mondani egy programozónak, hogy mit szeretnék tőle, illetve meg tudom érteni, ami ő mond, és ezt érthetően tudom közvetíteni más fontos szereplő felé.Most itt egy példát mondtam, de bármi mást is mondhatnék, a pénzügy világától kezdve a gyógyszerészetig bármit. 

Ez szerintem is nagyon nagy előny, és több alkalommal látom, hogy valóban szükség van ilyen szakemberekre. Ennek ellenére mind az álláshirdetésekben, mint az állásinterjúk során egy-egy terület specialistáját keresik. Magamról azt gondolom, hogy tipikusan ilyen generalista tudok/tudnék lenne, mert számos olyan terület van, amihez értek olyan szinten, ami valamilyen szinten elfogadható, sőt kifejezetten olyan helyen szeretnék dolgozni, ahol lehetőség van a többféle tudásomat, tapasztalatomat használni, és nem kizárólag egy szűk területtel foglalkozni.

Végiggondoltam a saját tudáskészletemet, és számos olyan állást hirdetnek, amit szerintem jól be tudnék tölteni, mégis amikor jelentkezem be sem hívnak, vagy ha igen akkor kiesek viszonylag gyorsan mert az egyik vagy másik területen nincs specialista tudásom, pedig az adott feladathoz nem is kellene. Most konkréten ezt az interjút emlegetném, ahol a feladatot teljesen jól el tudtam volna látni, érdekelt is volna, mégis kiestem, mert nem az a végzettségem, amit ők elvárnak (akkor miért hívnak be?). Vagy szintén jó példa, amikor jelentkeztem értékesítőnek, nagyon érdekelt volna az a munka, de kiderült, hogy nincs értékesítési tapasztalatom. Ez nem volt titok, el is mondtam előre, viszont a több szükséges tudásom bőven megvolt, sőt a területen szerintem kiemelkedően jó kapcsolatrendszerem szerintem többet ért volna, mint az értékesítői tudás, amit meg lehet tanulni. 

Szóval nem igazán tudom, hogyan működnek ezek a dolgok, de őszintén bízom benne, hogy előbb-utóbb meg fogjuk egymást találni álmaim állásával. 

Többen kérdezték tőlem (innen a blogról is, meg személyes ismerőseim közül is), hogy állok hozzá jelenleg az álláskereséshez. Korábban írtam a várható helyzetemről, és tárgyalás és a várakozásaim meghozták a gyümölcsüket (vagy hogy kell ezt mondani?). Most már tehát van egy rendesebb főnököm, rendes fizetésem, és úgy izgalmas dolgokkal is foglalkozhatok. Sőt abban is megegyeztünk, hogy ha nem szenved hiányt a normál munkám, akkor nem érdekli ha mást is csinálok (ezt a korábbi posztban említett B főnök kifejezetten nehezményezte). Ezen felül a csapat egy részét, akikkel gond volt le is cserélte.

Szóval most az van, hogy sokkal jobb a hangulatom, és nemcsak az enyém, hanem az egész cégben. Ennek ellenére nem adtam fel az álláskeresést, hiszek abban, hogy tudok magamnak ennél jobb állást kapni, akár külföldön is. De már nem görcsölök ezen. Továbbra is figyelem a hirdetéseket, akiknek szóltam korábban tudják, hogy ha szembejön egy jó lehetőség, akkor nem fogok nemet mondani, de már nem akarok mindenáron váltani. Eddig bármire váltottam volna, most már csak minőségi váltás érdekel, de az továbbra is nagyon.

Továbbá nagyon izgatja a fantáziámat még mindig, hogy milyen lehet az élet egy multinál...

 Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!

Az én jelenlegi munkahelyem egy sajátos szervezet. Az akadémiai és a business világ között van valahol, bár inkább közelebb az akadémiai világhoz. Ez azért probléma, mert amikor jelentkezem egy-egy állásra, akkor a piaci szférában mindig azt kapom, hogy nincs elég piaci tapasztalatom, akadémiai jellegű állásnál pedig azt kapom, hogy nem vagyok eléggé tudós. Szóval izgalmas dolog ez, ezt a részét szeretem is, de kényelmetlen ha az ember állást akar váltani. A napokban találtam rá erre a cikkre, és ez inspirált abban, hogy én is végig, illetve tovább gondoljam ezt a vonalat. 

Valóban arról van szó, hogy az akadémiai világban számos olyan tapasztalatot, képességet szerez az ember, ami a piaci világban is rendkívül hasznos, csak máshogy hívják, másra használják. Ezzel pedig a piaci világ nem igazán tud mit kezdeni, pedig ha adnának egy esélyt ennek, akkor szerintem hosszútávon jól járnának vele. Most magamból kiindulva, végiggondoltam, hogy egy akadémiai világból érkező jelölt, milyen tapasztalatokkal és skillek-kel rendelkezhet, ami a piac számára is hasznos lehet:

• Jól tud írni, sok esetben nemcsak magyar nyelven. Az akadémiai világban elvárás a publikációk "termelése", amihez szükséges: jól ki tudja magát fejezni, lényegre tud fókuszálni, és egy témáról tud szisztematikusan végiggondoltam írni.
• Jól tud előadni, szintén nem feltétlenül csak magyar nyelven. De legalábbis gyakran ad elő, tehát egy idő után komoly gyakorlatot szerez ebben.
• Mivel megszokta, hogy gyakran oktat és prezentál, nagyon különböző hallgatóságnak, ezért megszokta, hogy ugyanazt a témát más-más szinten is és cizelláltságban elő tudja adni (akár szóban, akár írásban). Ez szerintem jó sales-es képesség.
• Projektmenedzsment: a kutatási projektek nagy része mindenféle pályázati forrásból érkezik, kőkemény költségvetéssel, határidőkkel, számos partnerrel, és mindenféle speciális igényekkel. Ez miben különbözik egy piaci jellegű projekttől?
• Ehhez kapcsolódik, hogy ideális esetben jól kiismeri magát a pályázatok világában, ami szintén nagyon fontos tudás lehet. Megtanulta, hogy melyik finanszírozási séma mit támogat, és mit nem, így jól össze tudja rakni, hogy a kívánt termékportfóliót hogyan lehet ügyesen többfelé eladni.
• Ezekhez kapcsolódóan megtanulta, hogy a határidők kemény dolgok.
• Jól kiismeri magát az ellenőrzések világában: pályázatok minden esetben komoly ellenőrzésekkel járnak, ahol mindenféle dokumentációt be kell mutatni, alá kell támasztani a költéseket stb.
• Csapatmunka: megszokta, hogy nem egyedül dolgozik, sőt sokszor számos olyan kollégával, akivel nincsenek egy épületben, egy országban és nem azonos az anyanyelvük. Úgy gondolom ez sincs máshogy egy multinál.
• Az akadémiai szféra a legtöbb esetben nem a legjobban felszerelt infrastruktúrával rendelkezik, de nemzetközi projektek esetében azonos az elvárás, mint a vezető nyugati intézményeknél. Tehát aki az akadémiai szférában dolgozik megtanulta kihozni a maximálisat a rendelkezésre álló erőforrásokból (beleértve az emberi erőforrásokat is). Itt nincs minden folyamat aprólékosan kitalálva, mint sok nagy cégnél, sokszor nekünk magunknak kell kitaposni az új utakat.
• Még nem említettem az egyik legfontosabbat, ez pedig a multitasking: egyszerre több projekten dolgozni, mellette még esetleg oktatni is igazán komoly kihívás, ami komoly idő és energia gazdálkodást és szervezést jelent.

Mindezt azért írtam le, mert sokan az akadémiai világra, mint valami világtól elzárt elefántcsonttoronyra gondolnak, ahonnan biztosan nem jön használható ember. Arra szerettem volna rávilágítani, hogy a szakmai tudás mellett, számos olyan képességet ki lehet tanulni az akadémiai világban, amely jól hasznosítható a piaci világban is. Sőt vannak olyan dolgok, amit itt jobban megtanul az ember, mint máshol.

Ha van egy történeted a munkaerőpiacról álláskeresőként, amit szívesen megosztanál, írd meg nekem az ujallastakarok.blog@gmail.com címre. Diszkréció garantált!